Index Vakbarát Hírportál

Frappáns választ adott Ferenc pápa arra, hogy mit mondana Putyinnak

2023. március 10., péntek 09:48

Ferenc pápa egy interjúban úgy fogalmazott, „világháborúban vagyunk”, és azt is elárulta: szeretett volna elutazni Moszkvába, hogy tárgyaljon Putyinnal, ám az orosz külügyminiszter elutasította a kérelmét.

Ferenc pápa a tízéves pápasága alkalmából az RSI olasz nyelvű svájci rádiónak és televíziónak nyilatkozott egy interjú keretén belül, amely teljes terjedelmében vasárnap jelenik meg – írja az olasz média.

Ferenc pápa az interjúban az egészségéről is szót ejtett, valamint a korábbi lakhelyéről is beszélt. Azt mondta, ő már öreg, a fizikai állóképessége sem a régi, és a térdsérülése is megviselte. Mint fogalmazott, hiányoznak neki a szabad séták az argentin utcákon.

Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről is,

hangoztatva, hogy az abban az esetben következhetne be, ha „túl fáradt lesz, elveszíti tisztán látását”. Hangsúlyozta, néhány bölcs bíborost már megkért arra, figyelmeztessék őt időben, ha a fáradtság miatt már nem képes világosan értékelni a helyzeteket.

Az ukrajnai háborút és a többi, világban zajló konfliktust illetően azt mondta,

Világháborúban vagyunk, most már senki sem mondhatja, hogy ez nem világméretű. Mert a nagyhatalmak mind összefonódtak. És a csatatér Ukrajna. Mindenki ott harcol

– mondta.

A pápától azt is megkérdezték, hogy mit mondana Putyinnak, ha találkozna vele.

Olyan világosan beszélnék vele, ahogyan a nyilvánosság előtt is beszélek. Ő egy művelt ember

– mondta, hozzátéve, hogy a háború második napján ellátogatott a Vatikán közelében található orosz nagykövetségre, hogy elmondja, hajlandó Moszkvába utazni azzal a feltétellel, ha Putyin fogadja őt.

A pápa azt is elárulta, hogy Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere azt írta neki: „Köszönöm, de most nincs itt az ideje.”

Putyin tudja, hogy elérhető vagyok. De a háttérben birodalmi érdekek húzódnak, és nem csak az oroszoké, hanem más nagyhatalmaké is. Éppen a birodalom helyezi a nemzeteket a második helyre

– fogalmazott.

Ferenc pápa az interjúban az utóbbi tíz esztendő számos történését felidézte attól a döntésétől kezdve, hogy megválasztása után – elődeivel ellentétben – nem a pápai lakosztályba költözött be, hanem a sokkal kisebb Szent Márta-házat választotta lakhelyeként.

(Borítókép: Ferenc pápa 2023. március 8-án. Fotó: Stefano Costantino / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok