Index Vakbarát Hírportál

A hamburgi rendőrség kapott már egy fülest a fegyveresről, mégsem léptek az ügyben

2023. március 10., péntek 18:17

A hamburgi rendőrség kaphatott korábban egy fülest a fegyveresről, de nem vették el a fegyverét. A rendőröknek elmondták, hogy aggódnak a férfi mentális egészségével kapcsolatban, aki négy férfit, két nőt és egy magzatot lőtt agyon Hamburgban.

Két hónappal ezelőtt kaptak egy fülest a hamburgi hatóságok arról a fegyveresről, aki hét embert, köztük egy magzatot is megölt egy Jehova tanúi teremben, de a férfi meggyőzte a tisztviselőket, hogy ne vegyék el a fegyverét – írja a The Guardian.

Januárban névtelen levél érkezett a fegyverellenőrző hatósághoz, amelyben aggodalmukat fejezték ki a német rendőrség által Philipp F. néven megnevezett, 35 éves férfival kapcsolatban, mondván, hogy a férfi mérges lehet egykori egyháztársaira, de a tisztviselők nem találtak okot aggodalomra, amikor múlt hónapban meglátogatták.

A helyi média által Philipp Fuszként, szabadúszó üzleti tanácsadóként azonosított férfi csütörtök este 9 órakor kezdődött ámokfutása során agyonlőtt négy, 33 és 60 év közötti férfit és két nőt, akik mind német állampolgárok voltak, valamint egy magzatot, akinek az édesanyja túlélte a támadást.

Nyolc ember megsérült, közülük négyen súlyosan, és félő, hogy a halálos áldozatok száma növekedni fog. Közülük hatan német állampolgárok, egy ugandai és egy ukrán állampolgár. Hamburg történetében ez volt az első tömeges lövöldözés.

Mentális betegséggel küzdhetett

Fusz, aki 18 hónappal ezelőtt lépett ki a Jehova tanúi egyházból, saját fegyverével végzett magával, miután egy különleges egység tagjai megrohamozták a termet, és felkergették a Hamburg belvárosához közeli, háromemeletes, kaviccsal kirakott épület első emeletére.

A gyanúsítottnak 2022 decembere óta volt fegyverviselési engedélye, és legálisan birtokolt egy Heckler & Koch P30-ast.

Januárban azonban egy névtelen levél érkezett, amely szerint nem diagnosztizált mentális betegségben szenvedhet, és „különös harag volt benne a vallási közösség tagjai, illetve Jehova tanúi és korábbi munkaadója ellen”.

Egy ezt követő, február 7-i, előre be nem jelentett látogatás során Nyugat-Hamburg Altona kerületében lévő lakásában Fusz állítólag együttműködő volt, és meggyőzte a tisztviselőket, hogy nincs ok az aggodalomra. Csupán szóbeli figyelmeztetést kapott, amiért nem tartotta a fegyverét a széfjében.

Ralf Martin Meyer rendőrfőnök sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyanúsított nem volt büntetett előéletű, és nem volt jogi alapja a férfi fegyverének elvételére. Hamburg belügyi szenátora, Andy Grote azt mondta:

Ez egy szörnyű tett. Ilyen mértékű tömeges támadás még nem volt. Ez a legsúlyosabb bűncselekmény városunk közelmúltbeli történetében

– fogalmazott Andy Grote.

(Borítókép: Virágok és gyertyák az épület előtt, ahol a lövöldözés történt Hamburgban. Fotó: Gregor Fischer / Getty Images)

Rovatok