Index Vakbarát Hírportál

A Fehér Ház szerint puccsot készítenek elő az oroszok az egyik európai országban

2023. március 11., szombat 06:41

Az amerikai hírszerzés szerint Oroszország puccsot készít elő Moldovában, hogy egy oroszbarát kormány kerüljön az ország élére – közölte pénteken a Fehér Ház.

Az ukrajnai háború miatt jelentősen romlott a viszony Oroszország és Moldova között. Pénteken például az orosz média azt híresztelte, hogy az ukránok likvidálni akarják a Moldova területén működő oroszbarát, nemzetközileg el nem ismert állam, a Dnyeszter Menti Köztársaság tisztviselőit.

Az ukránok már hetekkel ezelőtt közölték, hogy az oroszok csecsen harcosokkal puccsot készítenek elő Moldovában

Maia Sandu, Moldova elnök szintén azt mondta, hogy szerinte az oroszok civilnek álcázott szabotőrökkel készíthetnek elő különféle erőszakos cselekményeket, és többek közt kormányzati épületeket is megtámadhatnak, illetve túszokat ejthetnek.  

A moldáv fővárosban, Chisinauban az utóbbi hetekben már volt is néhány megmozdulás, amelyeket egy oroszbarát párt, a Shor szervezett. Ezeket az értesüléseket erősítette meg most lényegében a Fehér Ház. Mint mondták, az amerikai hírszerzés úgy tudja, hogy

az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló személyek készítenek elő tömegdemonstrációkat Moldovában, azzal a céllal, hogy megbuktassák a kormányt, és egy oroszbarát vezetés kerüljön az ország élére.

Az amerikai hírszerzők szerint az oroszok több módon segíthetnek destabilizálni az országot: az ügynökeik különféle katonai tréningeket biztosíthatnak a tüntetőknek, miközben az orosz állam dezinformációval segíti elő az ország meggyengítését (februárban például azt állították, hogy Moldova hadserege le akarja rohanni a Dnyeszter Menti Köztársaságot). 

Mindemellett a fehér házi tisztviselők azt is közölték a CNN szerint, hogy

Oroszország katonai támadást egyelőre nem tervez moldova ellen. 

Végül azt is elmondták, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma már tavaly októberben szankciókat vezetett be 9 személlyel és 12 jogi személlyel szemben amiatt, hogy az amerikai hírszerzés szerint Moldova destabilizálásán dolgoznak. 

A jelenlegi moldáv kormányzat egyértelműen elítélte Oroszország ukrajnai invázióját, és azt is közölték, hogy az ország idővel – az alkotmányban rögzített semlegességét feladva – csatlakozási kérelmet nyújthat be a NATO-hoz.

A napokban Hegyi Gyula volt európai parlamenti képviselő írt véleménycikket az Indexen a moldovai helyzetről.

(Borítókép: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok