Index Vakbarát Hírportál

Hogy reagál Joe Biden az USA történetének második legnagyobb lehetséges bankcsődhullámára?

2023. március 13., hétfő 14:02 | aznap frissítve

Még pénteken zárták be a kaliforniai Silicon Valley Bankot, mert nem maradt elég fedezete a működéshez. Azóta még egy további pénzintézet zárt be, vasárnap a New York-i Signature Bank dőlt össze. Mit tesz és mit tud tenni ebben a helyzetben Joe Biden?

Mint arról az Indexen is beszámoltunk, március 10-én bezárták az 1983-ban alapított, elsősorban a startup- és techszektor pénzelésére szakosodott Silicon Valley Bankot (SVB). Az SVB azt követően húzta le a rolót, hogy a betéteseik múlt héten elkezdték kivenni a pénzüket a bankból. Az első nagyobb ilyen szereplő a német–amerikai Peter Thiel kockázatitőke-befektető volt, aki az általa vezetett Founders Fundjával több millió dollárt vett ki a bankból, és a cég partnereit is arra biztatta, hogy tegyenek így.

A pénzintézet körüli viharfelhők múlt hét elején kezdtek gyülekezni: a már fentebb említett Peter Thiel kivonulása mellett

március 8-án az SVB 21 milliárd dollárnyi értékpapírt értékesített a portfóliójából, ami a banknak közel 2 milliárd dolláros veszteséggel járt.

A lépés célja, hogy megerősítsék mérlegüket, ehelyett azonban riadalmat keltett a piacon és ügyfeleik körében, amiért még több betétes vette ki pénzét a bankból – csütörtök estig összesen 42 milliárd dollár értékben.

A bank csődjéhez emellett hozzájárulhatott az is, hogy a központi bankként működő Fed (Federal Reserve System) az elmúlt egy évben az infláció megfékezése érdekében többször is emelte az alapkamatot. Az SVB az ügyfeleinek betéteit többnyire állampapírokba fektette, ami alapvetően nem lenne probléma, hiszen az alapkamat emelésével ezek a papírok értékesebbé váltak, de mivel a techszektor kihívásokkal néz szembe, lassult a bankba beáramló új tőke mértéke, az ügyfelek pedig elkezdték kivenni bent lévő pénzüket.

Ennek alapvetően nem kellett volna ilyen gyorsan bedöntenie a bankot, azonban mint arra – az egyébként pénzügyileg szintén érintett – Vox felhívja a figyelmet:

az SVB legnagyobb problémája az volt, hogy szinte kizárólag egy iparággal, a techszektorral foglalkozott, ami nagyon kitetté tette.

Ráadásul az sem segített, hogy legtöbb ügyfele kockázatitőke-befektető volt, akik az SVB értékpapírjainak értékesítésével baljós árnyakat láttak a bank körül, így inkább kivették a pénzüket.

Magyarán: a techszektor lassú növekedése és folyamatos leépítések miatt – ami egyébként a szektorban teljesen normálisnak számít: ha egy szereplő leépíti munkavállalóinak valamennyi százalékát, akkor a többi vállalat is így tesz – az SVB-n keresztül befektető cégek féltették a pénzüket, emiatt elkezdték kimenekíteni a tőkéjüket. A kieső pénzt a bank befektetéseinek egy részének (veszteséges) eladásával próbálta ellensúlyozni, ami csak további pánikot okozott, és még többen vették ki a pénzüket.

A bank bedőlése valamennyire megrengette az amerikai pénzügyi rendszer központjának számító Wall Streetet is: többek között a Bank of America vagy a Wells Fargo is megérezte az SVB bedőlését, utóbbinál például „adminisztrációs hibára” hivatkozva sok ügyfél nem tudott hozzájutni a pénzéhez a pénteki nap folyamán.

Milyen lehetőségei vannak Bidennek?

Az SVB becsődölésére nemcsak a szektor, hanem néhány politikus is úgy reagált, hogy a szövetségi kormánynak be kell avatkoznia: Gavin Newsom demokrata kaliforniai kormányzó például arra szólította fel Bident, hogy mentse meg az USA 16. legnagyobb bankját, ami nemcsak stabilizálná a kialakult helyzetet, de emberek munkahelyeit és megtakarításait védené meg, ahogy Kalifornia innovációs ökoszisztémáját is.

A Biden-adminisztráció röviden két lehetőség előtt áll: Newsom kérésének megfelelően beavatkozik, és adófizetői dollárokból megmenti a bankot a csődtől – csakúgy, ahogy George W. Bush tette a 2008-as gazdasági világválság idején –, vagy pedig hagyja, hogy a bank a történelem részévé váljon.

Mindkettő előtt vannak pró és kontra érvek. A kifizetéssel stabilizálnák a helyzetet, megmentenék a munkahelyeket és a bankban ragadt tőkét – a Fed alapvetően csak 250 ezer dollárig terjedő betétekre vállal kezességet –, másrészről megnyugtatná a piacot a techstartupok világa kapcsán.

Ugyanakkor ez sok pénzbe kerülne, és 2008-ban láttuk, hogy nem is biztos, hogy segítene azon, hogy egy bank bedőlése ne gyűrűzzön tovább a pénzügyi szektorban vagy azon kívül.

Ha Bidenék nem avatkoznak közbe, és hagyják, hogy a bank becsődöljön, a kivásárlásán megspórolt pénzt másra is költhetik: például az amerikai gazdaságot zöldíteni kívánó inflációcsökkentő csomagra (IRA), ami új munkahelyeket is képes létrehozni.

Eddig nem az SVB-nek áll a zászló

Ugyanakkor az eddigi nyilatkozatok alapján nem számíthat jóra az 1983-ban alapított bank. A kaliforniai SVB mellett a New York-i székhelyű Signature Bank is bedőlt még vasárnap a bankban ragadt 110 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközökkel.

A piac megnyugtatására a Fed és az FDIC (Federal Deposit Insurance Corporation – egy amerikai kormányzati vállalat, amely biztosítást nyújt a betétesek számára) közölte, hogy minden SVB-ügyfelet megvédenek, hozzáférhetnek a pénzükhöz, amivel el akarják kerülni, hogy még többen kivegyék a betéteiket a bankból.

Ez a lépés biztosítja, hogy az USA bankrendszere továbbra is ellássa létfontosságú szerepét a betétek védelmében, illetve a háztartások és vállalkozások hitelhez jutásához úgy, hogy az elősegítse az erős és fenntartható gazdasági növekedést

– áll a három ügynökség közös közleményében.

A terv szerint az SVB és a Signature Bank betétesei hétfőn hozzájuthatnak a pénzükhöz, ráadásul azok is, akik 250 ezer dollárnál több pénzt tartanak a két bedőlt bank valamelyikében.

Ugyanakkor ennél több lépés – jelenleg – nem várható az adminisztrációtól: Joe Biden amerikai elnök még vasárnap adott ki közleményt, amelyben kifejtette: az ügy kapcsán szorosan együttműködik pénzügyminisztere, a korábbi Fed-elnök Janet Yellen és Biden gazdasági tanácsadója, Lael Brainard.

A közleményben úgy fogalmazott: egy olyan gyors megoldásra jutottak, amely ígérete szerint megvédi az amerikai munkavállalókat és kisvállalkozásokat, illetve a pénzügyi rendszer biztonságos működését.

Azonban Biden azt is kijelentette, a terv nem veszélyezteti az adófizetői dollárokat, azaz nem tervezik a bank megmentését.

Emellett kijelentette: azok, „akik ezért a káoszért felelősek”, teljes mértékben elszámoltatják, illetve folytatják erőfeszítéseiket, hogy a nagyobb bankokat felügyeljék és szabályozzák.

Míg a Biden-adminisztráció pénzügyminisztere, a fentebb már említett Yellen a CBS műsorában vasárnap arról beszélt: a Biden-adminisztráció nem fogja kivásárolni a két bedőlt bankot, erőfeszítéseiket leginkább az köti le, hogy megvédjék  a betétesek pénzét.

(Borítókép: Joe Biden. Fotó: MTI / EPA / Consolidated News Photos pool / Chris Kleponis)

Rovatok