Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az orvos, aki leleplezte, hogy a kínai kormány eltussolta a 2003-as SARS-járványt

2023. március 14., kedd 20:39

Meghalt az a kínai katonai orvos, aki leleplezte, hogy a kínai kormány húsz éve eltussolta az akut légúti megbetegedés (SARS-) járványt. A doktor, aki éveket töltött több alkalommal házi őrizetben, Pekingben hunyt el 91 éves korában – írta a The Guardian című brit napilap kedden.

Csiang Jan-jong tüdőgyulladás és más betegségek következtében hunyt el szombaton két barátja szerint – idézi az MTI a brit napilapot.  Csiang, aki kínai hadsereg központi kórházának főorvosa volt, feltárta, hogy a kormány eltussolja a 2003. évi SARS- járvány léptékét. Először azt fedezte fel, hogy csak egy pekingi kórházban hatvan SARS-beteget kezeltek, akik közül heten meghaltak, majd Peking-szerte számos esetet tárt fel. Felháborodott, amikor megtudta, hogy

az egészségügyi minisztérium mindössze tizenkét fertőzöttről beszélt, akik közül hárman hunytak el.

Az orvos közleményt adott ki a valós helyzetről, amelyről a kínai média nem vett tudomást, de eljutott a nemzetközi sajtóhoz. 2003 áprilisában a Time amerikai magazinnak adott interjúban azt mondta, hogy a betegséggel kapcsolatos pontos statisztikák eltitkolása csak további halálesetekhez vezet”.

A következő hónapokban Csiang újabb

levelet írt a kínai vezetőknek, amelyben bírálta az 1989-es Tienanmen téri, demokráciapárti tüntetés véres elnyomását, ami után őrizetbe vették.

Azóta, megszakításokkal, házi őrizetben volt, és a neve tabu volt Kínában. A halálával kapcsolatos közösségimédia-bejegyzéseket is cenzúrázták.  Csiang Jan-jong tagja volt a kommunista pártnak, mindazonáltal többször is szorgalmazta, hogy a hatóságok értékeljék át a Tienanmen téri mozgalmat.

Rovatok