Index Vakbarát Hírportál

Az orbáni útra téréstől fél a szlovák államfő

2023. március 14., kedd 08:03

Petr Pavel új cseh államfő beiktatása után első hivatalos útján Szlovákiába ment, ahol hétfő este részt vett egy beszélgetésen Zuzana Caputová szlovák államfővel a Szlovák Nemzeti Színházban. A beszélgetésen nemcsak a két ország kapcsolatáról esett szó, hanem a V4-ekről is, valamint Orbán Viktor szerepéről a szövetségben.

A beszélgetésen szóba került többek között az Ukrajnának való fegyverszállítás és segítségnyújtás is. Ezekben a kérdésekben pedig nem egyeznek a magyar állásponttal. Pavel szerint illúzió, ha nem szállítunk fegyvereket Ukrajnának, beköszönt a béke. „Az oroszok nem ismerik a kompromisszumot” – mondta a cseh elnök.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a V4 jövője fontos sarokpontja volt a beszélgetésnek.

Orbán Viktoron nem áll vagy bukik sem Magyarország, sem a V4, adjunk időt ennek a dolognak

– mondta Petr Pavel cseh elnök.

A V4-et szerinte át kellene értékelni, mert nem tudja teljesíteni az elvárást, hogy a külpolitika vagy a biztonságpolitika terén koordinálja az országokat. Konzultációs fórumként működhet a V4, de nem szabad túlértékelni, tette hozzá Pavel.

Zuzana Caputová szerint a V4-re külföldön már nem tekintenek egységes politikai blokként. Nem egységes ugyanis olyan fontos kérdésekben, mint a jogállamiság vagy Ukrajna segítésének egyes aspektusai. A V4-es formátum viszont segít megtartani a jószomszédi kapcsolatokat – írja a Napunk.sk.

A földrajz túllép a mi hivatali időnkön. Mindig szomszédok leszünk, de közben a vezetők kicserélődnek, akik a jövőben talán megértik egymást a fontos témákban

– mondta a szlovák elnök, aki szerint a V4-nek főleg kulturális téren van értelme.

A szlovák államfő attól fél, hogy „Szlovákia az orbáni útra tér”, mert egyes politikusok nyíltan beszélnek arról, hogy a magyar miniszterelnök politikai stílusát pozitívan szemlélik.

Vannak olyan mintázatai a politikának és a hozzáállásoknak, amelyek, úgy tűnik, inspirációként szolgálnak az európai populista vezetőknek

– mondta Caputová. Fontos lenne, hogy az unió következetes legyen, amikor a tagállamok előnyeiről dönt, amelyeket a jogállamiság elveinek betartásához kell kötni, tette hozzá az államfő.

A kijelentésekkel kapcsolatban megkerestük a külügyminisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Petr Pavel 2023. január 13-án. Fotó: Martin Divisek / EPA / MTI)

Rovatok