Index Vakbarát Hírportál

Aláírja az inflációs nyugdíjtörvényt a cseh államfő

2023. március 15., szerda 19:14

Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerdán bejelentette, hogy aláírja a nyugdíjtörvény parlament által már elfogadott módosítását. A szabályozás alapján a jövőben magas infláció esetén jóval kisebb mértékben növekedhetnek a nyugdíjak, mint eddig.

Az MTI szerint az államfő azt mondta, hogy a kormány és az ellenzék oldalán is számos fontos érv van a törvénymódosítás elfogadása, illetve elutasítása mellett.

Mindent mérlegelve és figyelembe véve úgy döntöttem, hogy aláírom a módosítást

– közölte Petr Pavel prágai sajtóértekezletén. Nyilatkozatában ugyanakkor bírálta a kormányt amiatt, hogy későn és több hibás lépéssel reagált a helyzetre.

Az államfő felszólította a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat az ellenzékkel a vezető politikusok fizetésemelésének befagyasztásáról.

„Lehetetlen csökkenteni a nyugdíjak növekedését, a másik oldalon pedig megengedni a politikusok fizetésének emelését” – szögezte le Petr Pavel, utalva arra is, hogy a kormányoldal az előző héten elutasította az ellenzék javaslatát, hogy ezt a témát a parlamentben napirendre tűzhessék.   

A köztársasági elnök azt is hozzáfűzte: érti az ellenzék fenntartásait, hogy a törvénymódosítás gyorsított eljárásban való elfogadását alkotmányellenesnek tartják, ezt azonban az alkotmánybíróságnak kell megvizsgálnia. „Ha az ellenzék bármi okból nem fordulna az alkotmánybírósághoz, akkor ezt megteszem én” – szögezte le.

Az ellenzéki ANO-mozgalom frakcióvezetője, Alena Schillerová volt pénzügyminiszter csalódását fejezte ki amiatt, hogy az elnök aláírja a törvényt. 

A kormányoldal szerint a nyugdíjemelés mérséklésére azért van szükség, hogy stabilizálhassák a közkiadásokat, ugyanis az állam idén ezzel 19,4 milliárd koronát takarít meg. Az ellenzék szerint azonban a jobbközép kormányoldal döntésével „meglopja” a lakosság védtelen, több mint hárommilliós csoportját.

(Borítókép: Petr Pavel Prágában 2023. március 9-én. Fotó: Lukas Kabon / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok