Index Vakbarát Hírportál

Súlyos változás jön az autóvezetésben, szigorít az EU

2023. március 15., szerda 14:38

Az Európai Unió (EU) országaiban a 70 év feletti járművezetőknek hamarosan bizonyítaniuk kell a vezetésre való alkalmasságukat.

Egy brüsszeli tervezet szerint jelentősen szigorítanák a gépjárművezetésre vonatkozó szabályokat az Európai Unióban. A jövőben minden 70 év feletti idős embernek bizonyítania kell, hogy még mindig alkalmas a vezetésre, ráadásul ötévente – írja a Bild.

Ezzel az intézkedéssel az Európai Uniónak az a célja, hogy 2050-re ne legyen több halálos közúti baleset. 2022-ben az EU-ban 20 600 ember vesztette életét a közúti közlekedésben, ezt a számot 2030-ig a felére szeretnék csökkenteni.

Az, hogy hogyan fogják ellenőrizni a vezetési képességeket, még nincs meghatározva. Az uniós terv szerint tagállami hatáskörben fog maradni, hogy a vezetői engedély 5 évre szóló megújításakor a járművezetőknek szükséges-e ismét vizsgát tenniük, vagy elegendő az orvosi egészségügyi vizsgálat.

Egységesít az EU

Az Európai Unió a vezetési vizsgák reformját és egységesítését is tervezi 27 tagállamában, hogy megpróbálja csökkenteni az évi húszezer halálos közúti balesetet, amelynek 40 százaléka a 30 év alatti sofőrök halálát okozza. 

Az új javaslatok szerint a jogosítványhoz szükséges vizsgaköteles korhatár 17 év lenne, és az új vezetői engedélyek birtokosainak kétéves próbaidőszakot kellene teljesíteniük, amely alatt nem vezethetnének egyedül, és teljes mértékben tilos lenne vezetés közben alkoholt fogyasztaniuk. 

Az új uniós javaslatok arra is felhatalmaznák az országokat, hogy egy-egy uniós tagállamból kiindulva az egész blokkban érvényt szerezzenek a vezetési tilalmaknak. Tehát ha egy embert eltiltanak az egyik országban, akkor a másikban se vezethessen.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok