Index Vakbarát Hírportál

Katonai kiképzésre készül a 17 éves hercegnő, megvan rá az oka

2023. március 19., vasárnap 21:18

Spanyolország államfője a mindenkori uralkodó, aki egyben a katonai főparancsnok. Ennek előfeltétele a katonai ismeretek elsajátítása, ami elől nem keres kibúvót Asztúria hercegnője, a 17 éves Leonóra.

Őfelsége Asztúria hercegnője augusztustól hároméves katonai kiképzésen vesz majd részt – tudatta a Casa Real, a spanyol királyi udvar terjedelmes sajtóközleményben.

Asztúria hercegnője, a 17 éves Leonóra a trónörökös, a katonai kiképzés pedig felkészíti őt leendő államfői és parancsnoki szerepére – erősítette meg a spanyol védelmi miniszter.

„A kabinetülésen jóváhagytunk egy királyi rendeletet, amelynek célja, hogy megteremtse a feltételeit Leonóra hercegnő karrierjének” – idézte a CNN Margarita Roblest.

VI. Fülöp király két lánya közül az idősebb, a tizenhét éves Leonóra az első a trónutódlási sorban, így ő lesz a fegyveres erők legfőbb parancsnoka, ha apja lemond vagy meghal.

Leonóra katonai kiképzése három évig tart, és a zaragozai általános katonai akadémián kezdődik, majd egy évet a haditengerészetnél tölt majd el. A harmadik és egyben utolsó évét a légierő akadémiáján fejezheti be.

A hercegnő az édesapja, Fülöp nyomdokaiba lép, aki maga is katonai kiképzésben részesült, mielőtt jogi diplomát szerzett a madridi egyetemen. Akkor még trónörökösként beiratkozott a washingtoni Georgetown Egyetem nemzetközi kapcsolatok karának mesterképzésére.

Eljön az idő, amikor egy nő lesz a főparancsnok

– jelentette ki a védelmi tárca vezetője, aki maga is nő. Spanyolország az elmúlt években fokozott erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a nőket is bevonja a fegyveres erőkbe – emlékeztet Robles.

Királyi kollégium

A katonai képzés azok után kezdődik, hogy a tinédzser trónörökös befejezi tanulmányait a walesi UWC Atlantic College-ban.

A bentlakásos tanintézet az uralkodói sarjak tekintélyes iskolája. Jelenleg is számos előkelőség jár ide, öregdiákjai között tartják számon a többi között Vilmos Sándor holland királyt és lányát, Alexia hercegnőt.

Az UWC egy 12. században emelt kastélyban, a St. Donat’s Castle-ben található a walesi partok déli részén. Létesítményei közé sorolják a könyvtár mellett saját erdőjét, fedett és szabadtéri úszómedencéit és persze a műemléki épületekben található tantermeket.

Nővéréhez hasonlóan ide iratkozik majd be szeptemberben a most 15 éves Zsófia infánsnő – jelentette be Fülöp király és Letícia királyné.

Az előkelő iskolát Kurt Hahn német pedagógus alapította 1962-ben. Az ő nevéhez fűződik a skóciai Gordonstoun bentlakásos iskola alapítása is, amelynek Károly király volt az egyik diákja.

Az uralkodó az államfő, egyben a főparancsnok

„Ez egy fontos lépés őfelsége életében [...] az ország vezetésének átvétele felé” – jegyezte meg Margarita Robles a hercegnő katonai pályafutásáról.

A kiképzés befejeztével Leonóra a haditengerészetnél a szinte legalacsonyabb zászlósi, a szárazföldi hadseregnél, a légierőnél és az űrparancsnokságnál pedig egyaránt hadnagyi rangra jogosult. A katonai képzést követően egyetemi diplomát szerezhet – mondta a védelmi miniszter.

A monarchia hatalmát és feladatait Spanyolország alkotmánya szabályozza.

A kormányt választott miniszterelnök vezeti, a mindenkori államfő pedig maga az uralkodó, aki egyben a spanyol fegyveres erők főparancsnoka.

A spanyol monarchiára az elmúlt években erős nyomás nehezedett, ezért Fülöp megpróbált elhatárolódni apjától, a korábbi uralkodótól.

János Károly 2014 júniusában mondott le fia javára, miután sorozatos pénzügyi botrányok és a 2012-es spanyol pénzügyi válság idején a botswanai elefántvadászata miatt élesen bírálták.

János Károly 2020 augusztusában hagyta el az országot, az Egyesült Arab Emírségekbe menekült, miközben már javában vizsgálták pénzügyi ügyleteit. Madridi ügyvédje, Javier Sánchez-Junco szerint 2020-ban és 2021-ben több mint 5 millió euró adóhátralékot fizetett be kamatokkal együtt.

A spanyol ügyészek tavaly lezárták az ellene folytatott nyomozást, és nem emeltek vádat.

Ezzel párhuzamosan sikkasztásokkal, válásokkal fűszerezett botrányok újabb sorozata zilálta szét a spanyol királyi házat, ahol Fülöp király szinte teljesen magára maradt, és már a nővéreivel sem volt hajlandó találkozni.

(Borítókép: Leonóra hercegnő 2022. december 15-én. Fotó: Paolo Blocco / Getty Images)  

Rovatok