Index Vakbarát Hírportál

Új fejlemény a megvesztegetési botrányba keveredő Donald Trump ügyében

2023. március 22., szerda 18:27

A Donald Trump elleni vádemelésről szóló döntés szerdán elmarad, mivel az esküdtszék lemondta a meghallgatást, nemrég azonban új információk jelentek meg az ügyben.

A volt amerikai elnök 2016-os elnökválasztási kampánya idején történt hallgatásipénz-kifizetések ügyében nyomozó manhattani esküdtszék nem ülésezik szerdán – adta hírül az ügyre jó rálátással bíró források alapján az AP hírügynökség.

A források beszámolója szerint az esküdteknek azt mondták, hogy maradjanak készenlétben csütörtökre, egy másik napra, amikor a testület ülésezni szokott, jelezték a források.

A halasztás oka egyelőre nem ismert, de azt jelenti, hogy a szavazás arról, hogy vádat emeljenek-e Trump ellen vagy sem, a jelek szerint elodázódik.

Azok az emberek, akik megerősítették, hogy az esküdtszék nem a tervezett időpontban ülésezik, névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak.

Donald Trump korábban azt mondta, hogy a manhattani kerületi ügyész várhatóan már kedden, vagyis március 21-én elrendeli a letartóztatását, ez azonban mostanáig még nem történt meg.

Az ügy hátterében az áll, hogy egy pornószínésznő a saját bevallása szerint 2006-ban szexuális kapcsolatot létesített Donald Trumppal.

A volt amerikai amerikai elnök korábbi ügyvédje, Michael Cohen négy évvel ezelőtt a kongresszusnak azt mondta, hogy a választási kampány idején hallgatási pénzt (130 ezer amerikai dollárt) fizetett a pornósztárnak az üzletember-politikus nevében, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra.

Az Egyesült Államokban az esküdtszéki testület az ügyészek által bemutatott bizonyítékok után dönt arról, vádat emelnek-e. Amennyiben Donald Trump ellen vádat emelnek, az Egyesült Államok történetében ő lesz az első egykori elnök, aki ellen büntetőeljárás indul. Az ügyben legfeljebb négy év börtönbüntetést lehet kiszabni.

(Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök 2023. március 13-án. Fotó: Kamil Krzaczynski / AFP)

Rovatok