Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára a brit munkáspárt vezetőjével találkozott Londonban

2023. március 22., szerda 20:56

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök a Keir Starmer brit árnyék-miniszterelnökkel való találkozója után Facebook-oldalán számolt be arról, miről egyeztetett a brit Munkáspárt vezetőjével. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője elmondta: a tárgyaláson szóba került a háború után kialakult helyzet és a brexit is.

Dobrev Klára Londonban, a parlament épületében találkozott Keir Starmerrel. A DK-s politikus elmondta: a magyar emberek a NATO-csatlakozás mellett döntöttek nagy többséggel.

„Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a NATO erős és a magyar embereket is megvédeni képes szövetség legyen” – tette hozzá.

A brexittel kapcsolatban úgy fogalmazott: Nagy-Britannia szenved az Európai Unióból való kilépés utóhatásaitól. 

A közösségi oldalán közzétett videofelvételen Dobrev Klára emlékeztetett: a Munkáspárt ezért több csomagot állított össze, hogy hogyan lehetne enyhíteni a káros következményeket. Dobrev Klára szerint a magyaroknak sokat kell tanulniuk a brexit példájából.

A DK árnyék-miniszterelnöke az mondta: a magyarok számára intő jel, hogy Nagy-Britanniában sikerült egy szűk többséget meggyőzni: az Európai Unión kívül is van élet.

Hiába gondolja úgy ma már az emberek túlnyomó többsége, hogy ez rossz döntés volt, annak következményeivel együtt kell élniük

– jelentette ki az EP-képviselő.

Dobrev Klára hozzátette: az a feladatuk, hogy megmutassák, a kép, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök mutat Magyarországról, nem az ország igazi arca. Úgy véli: van alternatíva, van egy másik Magyarország, amely barátokat és szövetségeseket keres az EU-n belül és azon kívül is.

Az árnyék-miniszterelnökök közötti egyeztetésen beszéltek Magyarország és Nagy-Britannia közös problémáiról, így a szigetországban tanuló és dolgozó magyarok helyzetéről is. Dobrev Klára tájékoztatása szerint szóba került az is, hogyan lehetne könnyebbé tenni a munkavállalást és a tanulást a magyar fiatalok számára.

A DK EP-képviselője hozzátette: az árnyékkormány azért is utazott Londonba, hogy barátokat, szövetségeseket gyűjtsön, ezt a munkát pedig ígérete szerint folytatják.

Rovatok