Index Vakbarát Hírportál

A francia tisztviselőknek már a Netflix és a Candy Crush is tabu

2023. március 24., péntek 14:49

A francia kormány megtiltja több „szabadidős alkalmazás”, köztük a TikTok applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein. Mindezt Stanislas Guerini közszolgálati miniszter jelentette be Twitteren.

Korábban írtunk róla az Indexen, hogy – az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és más nyugati országok után – Belgium is megtiltotta a TikTok videómegosztó alkalmazás használatát a hivatalos kormányzati eszközökön, adatvédelmi okokra hivatkozva. A tilalom okaként a szövetségi kormány arra hivatkozott, hogy a TikTok algoritmusai lehetővé teszik az alkalmazás számára az információ- és tartalomáramlás befolyásolását, illetve aggályosnak tartják, hogy a kínai törvények értelmében a TikToknak együtt kell működnie a kínai hírszerző ügynökségekkel.

Most a francia kormány csatlakozik a sorhoz. Az intézkedés azonnal hatályba lép, és mintegy 2,5 millió közhivatalnokot érint.

A tiltás a TikTokon kívül a Candy Crush játékprogramra és a Netflix streamingszolgáltatóra is vonatkozik.

Az érintett alkalmazások teljes listáját még nem tették közzé.

A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy ezek az alkalmazások kockázatosak kiberbiztonsági és adatvédelmi szempontból. A döntést az információs rendszerek védelméért felelős nemzeti ügynökség (Anssi) vizsgálatának eredménye alapján hozták meg.

Az Index is megírta, hogy az Európai Bizottság szintén hasonló intézkedést vezetett be. Az amerikai kongresszusban éppen törvénytervezet kidolgozása folyik, amely felhatalmazást adhat Joe Biden elnöknek arra, hogy teljes körű tilalmat vessen ki az alkalmazásra az országban. A programmal kapcsolatban amiatt merülnek fel aggályok, hogy a kínai hatóságok és titkosszolgálatok adatokat gyűjthetnek a TikTokon, vagy az alkalmazáson keresztül befolyást gyakorolhatnak a felhasználókra.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok