Index Vakbarát Hírportál

The New York Times: Rengeteg a szélhámos az amerikai önkéntesek közt Ukrajnában

2023. március 25., szombat 20:03

Az ukrán fronton olyan emberek tevékenykednek, akiket a harctér közelébe sem engednének akkor, ha az Egyesült Államok egy háborúba keveredne – derül ki a The New York Times birtokába jutott dokumentumból.

Mint a lap írta, egy évvel ezelőtt több ezer amerikai utazott Ukrajnába: egyesek harcolni mentek, mások pedig az ígérték, hogy pénzt és ellátmányt juttatnak az országba.

Azonban a The New York Times birtokába jutott dokumentumok szerint sok esetben másképp alakultak a dolgok, és az Ukrajnába utazó önkéntesek visszaéltek az emberek bizalmával. A lap által megszerzett katonai feljegyzésekben ugyanis az áll, hogy

néhányan egyszerűen lenyúlták a pénzt az adományozóktól – akik sok esetben dollármilliókat adtak, hogy Ukrajnát segítsék.

Az amerikai lap számos konkrét példát is hozott arra, hogy az Ukrajnába utazó önkéntesek milyen visszaéléseket követtek el. Mint írták, már az amerikai hatóságok is vizsgálódnak egy korábbi tengerészgyalogos ügyében, aki a gyanú szerint illegálisan szállíthatott különféle technológiai eszközöket és fegyvereket Ukrajnába. 

Az amerikai hadsereg egy másik volt katonája pedig azt állította, hogy az ukrán hadseregbe akar beállni, de Ukrajnába érkezve egyszerűen átállt az oroszok oldalára.

Egy connecticuti férfiról kiderült: hazudott arról, hogy katonai szolgálatot teljesít Ukrajnában, ennek ellenére rengeteg amerikai fegyverhez hozzájutott. Egy volt építőipari munkás pedig azt a tervet eszelte ki, hogy hamis útlevelek segítségével harcosokat csempészne be Pakisztánból és Iránból.

The New York Times szerint ezeknek a személyeknek a tevékenysége az Egyesült Államoknak a háborúban vállalt szerepével magyarázható: a Biden-kormány fegyvereket és pénzt ugyan küld az országba, de hivatásos katonákat nem. Ez viszont ahhoz vezet, hogy olyan emberek mehetnek helyettük Ukrajnába, akiket még a harctér közelébe sem engednének akkor, ha az Egyesült Államok ténylegesen egy háborúba keveredne.

Nem volt idő az önkéntesek ellenőrzésére

A The New York Times egy több mint 100 oldalas dokumentumot vizsgált át, és több mint 30 önkéntessel, harcossal, adománygyűjtővel, adományozóval, valamint amerikai és ukrán tisztviselőkkel készített interjút. Az interjúk és a kutatások

számos olyan csalást, hibát és viszályt tártak fel, ami hátráltatta a 2022 februárjában kezdődött önkéntes akciót.

Mint felidézték, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy évvel ezelőtt azt mondta: „Bárki, aki csatlakozni akar Ukrajnához az ország védelmében, kérem, jöjjön. Fegyvereket fogunk adni nektek”. A felhívásra ezrek jelentkeztek, és többségük olyan katonai csoportokhoz csatlakozott, mint a Nemzetközi Légió, amelyet Ukrajna a külföldi harcosok számára hozott létre.

Mások a támogatásban vagy az adománygyűjtésben vállaltak szerepet. Mivel Ukrajna fővárosa akkor már támadás alatt állt, kevés idő maradt az érkezők ellenőrzésére. Így olyan emberek is bekerültek a légióba és más önkéntes csoportokba, akiknek még a katonai múltja is kérdéses volt.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit szombaton is élőben közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: Ukrán katonák a donyecki régióban. Fotó: Reuters)

Rovatok