Index Vakbarát Hírportál

A béranyaság rasszista az olasz családügyi miniszter szerint

2023. március 27., hétfő 11:17

A béranyaság megalázza a nőket, törvénytelen kereskedelmi tevékenységnek számít, és a szülők kiválasztása rasszizmust hordoz magában Eugenia Roccella családügyi miniszter szerint, aki zéró toleranciát hirdetett meg a gyakorlat ellen az Il Mattino napilapnak adott interjúban hétfőn.

A miniszter nyilatkozatával egy időben a római parlamentben megkezdődött a vita a jobboldali kormány törvénytervezetéről, mely úgynevezett egyetemes bűncselekménynek nyilvánítaná a béranyaságot.

Az anyagi ellenszolgáltatásért vállalt pótanyaságot, valamint annak hirdetését, reklámozását az olasz jogszabályok jelenleg is bűncselekménynek minősítik, ha az az ország területén történik. A kormánypártok javaslata bűncselekménnyé nyilvánítaná a külföldön igénybe vett béranyaságot is.

Eugenia Roccella szerint jelenleg túlzott tolerancia övezi a béranyaság gyakorlatát, ezért van szükség a jogszabályok szigorítására.

A család- és születési politikáért, valamint az esélyegyenlőségért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy a béranyaságot rasszistának tartja. Hangoztatta, hogy a béranyákat fajuk, bőrszínük szerint választják ki:

a magas, szép, szőke, gyakran kelet-európai nő többe kerül, mint a fekete bőrű 

– jelentette ki.

Hozzátette, hogy a béranyaság kereskedelmi tevékenységként működik interneten, de nemzetközi vásárokat is rendeznek katalógusokkal. Megjegyezte, a szolgáltatást igénybe vevők jelentős összeget fizetnek, melyből a béranyákhoz csak egy töredék jut el.

A béranyaság megalázza a nőket, a gyermekeket pedig megfosztja az alapvető jogoktól, köztük az egyik biológiai szülő biztosításától

– mondta Eugenia Roccella.

A miniszter törvénytelennek nevezte egyes baloldali polgármesterek döntését, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolatában nevelt gyerekek anyakönyvezésekor is két szülő nevét tüntetik fel.

A belügyminisztérium februárban rendelkezéssel érvénytelennek nyilvánította a baloldali polgármesterek által vezetett önkormányzatok gyakorlatát, mely szerint két férfi vagy két nő gyermeke esetén mindkettőt szülőnek nyilvánították. A belügyminisztérium a semmítőszék 2019-es határozatára hivatkozott, amely kimondta, hogy két férfi együttélése esetén, ha gyermekük külföldön béranyaság segítségével született, az olaszországi anyakönyvezéskor csak a biológiai apát szabad feltüntetni szülőként. Hasonlóképpen két nő esetében is csak egyikük minősülhet szülőnek az anyakönyvezés során.

A semmítőszék azt is megállapította, hogy a másik felnőtt szülőként való elismerése nem az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, hanem ahhoz bírósági döntés szükséges minden egyes esetben.

Mindezek ellenére Róma főpolgármestere, Roberto Gualtieri bejelentette, hogy a főváros továbbra is két szülő feltüntetésével anyakönyvezi két olasz nő külföldön született gyermekét.

Ezzel egy időben a római parlament első olvasatban elvetette az Európai Bizottság kezdeményezte európai szülőségi bizonyítvány bevezetését. Utóbbi kötelezné az EU-tagállamokat, hogy elismerjék egy másik tagállamban létrejött szülői kapcsolatot vagy az arról szóló határozatot az Európai Unión belül bárhol.

(Borítókép: Eugenia Roccella 2023. március 14-én. Fotó: Massimo Di Vita / Archivio Massimo Di Vita / Mondadori Portfolio / Getty Images)

Rovatok