Index Vakbarát Hírportál

Az ukránok elismerték, hogy bevetettek egy újabb csodafegyvert a háborúban

2023. április 1., szombat 06:31

Az ukrán hadsereg már használja az amerikaiaktól kapott, JDAM-rendszerrel ellátott okosbombákat – közölte pénteken Jurij Ignat, az ukrán hadsereg szóvivője.

A JDAM (Joint Direct Attack Munition) vezérlőrendszerrel felszerelt siklóbombákat – amelyeket a köznyelvben okosbombának is neveznek – az Egyesült Államok hadseregétől kapták meg az ukránok. A JDAM kifejezés lényegében mindössze egy irányítórendszert takar, amely különféle bombákra szerelhető fel, és lehetővé teszi a távvezérlésüket. 

Külföldi sajtóhírek szerint az ukrán hadsereg néhány hete jutott hozzá ezekhez a fegyverekhez. Március elején már többször is felröppentek a hírek, hogy bevethették ezeket, de akkor a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy ez valószínűleg csak álhír. 

Most azonban az ukrán légierő szóvivője is megerősítette, hogy már használják ezeket a fegyvereket. Jurij Ignat azt mondta egy interjúban: „Használjuk a JDAM-nek nevezett bombákat. Ezek nyugati típusú fegyverek, amelyekkel a légierőnk fontos célpontok ellen tud csapásokat végrehajtani.” Hozzátette azt is: 

Ezek a bombák kicsit kevésbé erősek, de rendkívül pontosak. Szeretnénk, ha minél többel rendelkeznénk belőlük azért, hogy sikeresek legyünk a fronton.

A szóvivő nyilatkozatának ez a része azért érdekes, mert korábban a szakértők arról beszéltek, hogy a JDAM-rendszerű bombákkal sokkal erősebb csapásokat lehet végrehajtani, mint például a HIMARS rakétarendszerekkel. Akkor az merült fel, hogy az ukránok 250, 500 vagy 1000 kilós bombákat kaphatnak a JDAM-hez, amelyek mindegyikével erősebb csapást lehet végrehajtani, mint a HIMARS rakétaival.

Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan melyik, a JDAM-mel kompatibilis nyugati bombaváltozatot kapták meg az ukránok. Az okosbombák hatótávolsága körülbelül a HIMARS-okéval egyezik meg, de optimális esetben akár valamelyest meg is haladhatja a rakétarendszerek lőtávolságát. 

A bombák GPS-alapúak, valamint inerciális navigációs rendszerrel is rendelkezik (hasonlóan ahhoz a siklóbombához, amelyet az orosz hadsereg vetett be körülbelül egy hónapja). Ez azt jelenti, hogy ha a GPS-jelet megzavarják vagy elveszik, a bomba akkor is többé-kevésbé képes lesz arra, hogy elérje a célpontot (persze a csapás pontossága azért valamelyest csökken).

Azt sem tudni biztosan, hogy hány bombát kaptak eddig az ukránok. Egy amerikai tábornok, James Hecker korábban annyit mondott, hogy meglehetősen korlátozott számban, mindössze „néhány csapásra elegendő” mennyiségben adtak át okosbombákat Ukrajnának – tehát nem valószínű, hogy lépten-nyomon ezzel fog csapásokat végrehajtani az ukrán hadsereg. 

Jurij Ignat a nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a közelmúltban Oroszország is gyakran használt irányított légi bombákat. Ők általában a szovjet időkből származó FAB–500-as bombákat használnak, szárnyakkal és GPS-navigációval is felszerelve. Mint mondta: az orosz bombák kevésbé pontosak, ezért veszélyt jelentenek a civil célpontokra is, és ahhoz, hogy Ukrajna e bombák ellen védekezni tudjon, modern légvédelmi rendszerekre és repülőgépekre lenne szükségük. 

A háború szombati fejleményeit percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: South Korean Defense Ministry / Getty Images)

Rovatok