Index Vakbarát Hírportál

Izrael válaszcsapást mért több szíriai célpontra

2023. április 9., vasárnap 08:27

Izraeli repülőgépek válaszcsapást mértek szíriai katonai célpontokra, miután az éjjel izraeli ellenőrzés alatt álló területek ellen indítottak rakétákat – közölte az izraeli hadsereg.

A szíriai állami média robbanásokról számolt be a főváros, Damaszkusz környékén is. Izrael közleménye szerint hadseregük a szíriai államot tartja felelősnek minden olyan tevékenységért, amely a területén zajlik.

Első lépésként tüzérségi és dróntámadást intéztek oda, ahonnan az éjszakai szíriai rakétákat indították, majd légicsapásokat hajtottak végre katonai radarrendszerek és tüzérségi állások ellen. Sebesülés nem történt, a csapások anyagi károkat okoztak.

A késő este indított hat rakétából három jutott el az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkig, közülük kettő nyílt terepre zuhant, a harmadikat pedig a légvédelmi rendszer megsemmisítette – emelte ki a hadsereg.

A libanoni székhelyű al-Majadín tévétársaság azt közölte, hogy a rakétákat az Irán által támogatott Iszlám Dzsihád palesztin mozgalom fegyveres szárnya indította.

Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, és 1981-ben annektálta a mintegy 1200 négyzetkilométeres területet, fennhatóságát a nemzetközi közösség nagy része nem ismerte el.

Csütörtökön mintegy harminc rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, egy ember megsebesült, és anyagi károk keletkeztek. Az izraeli hadsereg palesztin iszlamistákat gyanúsít a támadással, és válaszcsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és Libanon déli részében.

Az erőszak azt követően újult ki, hogy az izraeli erők a jeruzsálemi al-Aksza mecsetben szerdán, a ramadán idején razziáztak.

Péntek este Tel-Avivban egy merénylő gépkocsival járókelők közé hajtott, egy olasz férfi meghalt, heten megsebesültek. Nem sokkal korábban két izraeli-brit állampolgárságú nővér halt meg egy ciszjordániai támadásban.

Mint arról az Indexen beszámoltunk, Izrael múlt vasárnap is indított rakétatámadást Szíria ellen.

Rovatok