Index Vakbarát Hírportál

Tömegbe lőtt a mianmari hadsereg, akár száz halott is lehet

2023. április 11., kedd 21:40 | aznap frissítve

Feltételezések szerint akár száz ember – közöttük több gyermek – is meghalhatott Mianmar középső részén, miután a hadsereg légitámadást hajtott végre egy ellenzéki rendezvény résztvevői ellen – közölte egy szemtanú, a juntával harcoló Népvédelmi Erők (PDF) egyik tagja, valamint független médiumok.

A BBC mianmari kiadása, a Radio Free Asia (RFA) és az Irrawaddy hírportál szagaingi lakosok beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy akár ötvenen is életüket veszíthették a támadásban, köztük sok civil.

Egy szemtanú az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta:

egy vadászgép bombákat dobott le közvetlenül a tömegre,

amely az ellenzéki mozgalomnak a Mandalaytól 110 kilométerre északra fekvő Szagaing körzet Pazigji falubeli helyi irodájának megnyitására gyűlt össze. Másfél óra múlva pedig egy helikopterből nyitottak tüzet az emberekre.

Az MTI beszámolója szerint a megnyitóra mintegy 150 ember gyűlt össze. A halottak között nők és 20-30 gyermek is van – közölte egy szemtanú. A sebesültek elszállítása után érkezett meg a helikopter, amelyből további embereket lőttek le.

Nem ez volt az első támadás civilek ellen

A katonai kormányzat szóvivője, Zav Min Tun vezérőrnagy az MRTV televízió által ismertetett közleményében elismerte, hogy rátámadtak az ünnepség résztvevőire, de a kormányellenes erőket vádolta azzal, hogy erőszakos terrorhadjáratot folytatnak a térségben.

A hadsereg korábban is több támadást hajtott végre a térségben, amelyek szintén számos civil áldozatot követeltek. A hasonló incidensek rendszerint nagy nemzetközi felzúdulást keltenek. A junta azt állítja, hogy az országot destabilizálni igyekvő terroristák ellen harcol.

Mianmarban mindennapos az erőszak, mióta a hadsereg 2021 februárjában átvette a hatalmat, bebörtönözve a választáson győztes Aung Szan Szú Kjít, az ország addigi de facto vezetőjét és további több tízezer ellenzéki politikust vagy másként gondolkodót.

Rovatok