Elektromos nyomkövetőt kap, így elhagyhatja a börtönt és házi őrizetbe került Marc Tarabella belga EP-képviselő, akit az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós botrány miatt vettek őrizetbe február közepén – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap az illetékes brüsszeli ügyészség döntését ismertetve szerdán.
A beszámoló szerint Antoon Schotsaert, a szövetségi ügyészség szóvivője közölte: az 59 éves szocialista politikus elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe kerül.
Az ügyészség döntését követően Tarabella ügyvédjén keresztül közölte: „megkönnyebbülten értesült” közelgő szabadon bocsátásáról. Továbbra is a nyomozók és a vizsgálóbíró rendelkezésére áll, amennyiben további információra van szükségük.
Ügyvédje közölte: védence mindig ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, nincs miért szemrehányást tennie magának, soha nem kapott pénzt vagy ajándékot a véleményéért cserébe
– tette hozzá.
Marc Tarabellát február 10-én vette őrizetbe a belga rendőrség, miután egyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnes-ben, ahol az 59 éves politikus a polgármester. Az Európai Parlament leváltott alelnökét, Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként.
Közülük Kaili továbbra is börtönben van.
Élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő nyomkövető viselése mellett házi őrizetben van. A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció – közölte az MTI.
Panzeri január végén vádalkut kötött a nyomozókkal. Panzeri korábban azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Tarabellának „a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért”. Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke ügyében csütörtökön tart meghallgatást az illetékes belga ügyészség.