Index Vakbarát Hírportál

Civilek ellen hajtott végre katonai csapást a mianmari hadsereg

2023. április 12., szerda 19:25

Feltételezések szerint akár száz ember – közöttük több gyermek – is meghalhatott Mianmarban kedden, miután a hadsereg légitámadást hajtott végre egy ellenzéki rendezvény résztvevői ellen. A hozzátartozók még mindig az elszenesedett holttesteket és végtagokat szedték össze az egyik közép-mianmari falura mért katonai légicsapásban megölt áldozatoktól szerdán, egy nappal az egyik leghalálosabb támadás után, amióta a junta két évvel ezelőtt puccsal átvette a hatalmat.

Egy szemtanú, aki a támadás idején egy alagútban rejtőzött el, a katonai légicsapás helyszínéhez közeledve szörnyű látványról számolt be: haldokló gyerekekről, sikoltozó nőkről és a földön felhalmozott holttestekről.

A Kyunhla aktivistacsoport szerint, amely a helyszínen tartózkodott, legalább 100 ember, köztük nők és gyerekek haltak meg, miután a mianmari katonai junta április 11-én, kedden helikopterből nyitott tüzet Kanbalu településre a Sagaing régió központjában. A csoport szerint legalább 20 gyermek meghalt a csapásban, és 50 ember megsebesült.

Pazigyi faluban mintegy 300 ember gyűlt össze kedden kora reggel, hogy megünnepeljék a helyi közigazgatási hivatal megnyitását. A családok a közeli falvakból utaztak az eseményre, ahol teát és ételt kínáltak, és amely egybeesett a Thingyan újévi ünnepségek kezdetével.

Mint Sagaing nagy része, ez a terület sem áll a katonai junta ellenőrzése alatt. Az új városi hivatalt az árnyék Nemzeti Egységkormány (NUG) fennhatósága alatt, a nép számára nyitották meg, a juntaellenes ellenállás részeként.

Nem kaptunk semmilyen figyelmeztetést. A falubeliek többsége bent volt az eseményen, így nem vették észre a repülőgépet

– árulta el egy szemtanú.

Holttestek mindenhol

Nem sokkal reggel 8 óra előtt a junta repülőgépe bombázta azt a falut, ahol a szertartást tartották. Ezután egy Mi–35-ös helikopter körözött, és percekkel később tüzet nyitott a falura – mondta a szemtanú a CNN-nek.

Minden szörnyű volt. Emberek haltak meg. Gyerekek és nők. Néhányan elvesztették a fejüket, végtagjaikat, kezüket. Húst láttam az úton

– mondta.

A szemtanú elmondta, hogy a támadás után több tucat holttestet látott, köztük ötéves gyerekeket is. Négy családtagját vesztette el a támadásban, és egy kisgyermek a falujából is a halottak között volt.

Rengeteg embert láttam a helyszínre jönni, hogy sírva és sikoltozva keressék a gyerekeiket

– mondta.

Fél hat körül a junta repülőgépei visszatértek, és ugyanazt a helyet lőtték, amelyet reggel bombáztak az állítása szerint. A CNN-nek szemtanúk és egy helyi aktivistacsoport által bemutatott videók szintén megégett, feldarabolt holttesteket mutatnak,  valamint megsemmisült épületeket, járműveket és törmelékeket.

Elismerték a tettüket

A mianmari junta szóvivője, Zaw Min Tun vezérőrnagy megerősítette a Pazigyi falut ért légicsapást, és azt mondta, hogy ha civil áldozatok is voltak, az azért volt, mert „terroristáknak” segítettek. Ugyanis a junta terroristáknak minősítette a NUG-ot és az országban Népvédelmi Erő néven ismert ellenállási csoportokat.

A csapást nemzetközileg elítélték, az ENSZ egyik vezető tisztségviselője szerint a mianmari helyzet iránti globális közöny hozzájárult a támadáshoz.

A mianmari hadsereg ártatlan emberek elleni támadásait, beleértve a mai sagaingi légicsapást is, a világ közönye és azok teszik lehetővé, akik fegyverekkel látják el őket. Hány mianmari gyermeknek kell meghalnia, mielőtt a világ vezetői határozott, összehangolt lépéseket tesznek a vérengzés megállítására?

– tette fel a kérdést Tom Andrews, az ENSZ emberi jogi helyzetének mianmari helyzetével foglalkozó különmegbízottja.

Alig több mint két év telt el azóta, hogy a hadsereg átvette a hatalmat, megbuktatta a demokratikusan megválasztott kormányt, és börtönbe záratta vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit. Az ellenállás leverése érdekében a junta rendszeresen hajt végre légicsapásokat és szárazföldi támadásokat a „terrorista” célpontok ellen.

A támadások során civilek, köztük gyermekek is életüket vesztették, és iskolák, klinikák, kórházak és más polgári infrastruktúrák ellen irányultak. A helyi megfigyelő csoportok szerint a junta katonái egész falvakat gyújtottak fel, és a támadások következtében több ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét.

A hadsereg és az ellenálló csoportok közti harcok naponta zajlanak Mianmar-szerte. Ezek a lázadó csoportok, amelyek közül néhányan az ország régóta működő etnikai milíciáival szövetkeztek, gyakorlatilag az országnak a junta hatókörén kívül eső részeit ellenőrzik.

Ellenállási csoportok és humanitárius szervezetek többször megvádolták a mianmari hadsereget, hogy tömeges gyilkosságokat, légicsapásokat és háborús bűncselekményeket követ el a civilek ellen azokban a régiókban, ahol a harcok dúlnak, és a junta többször is tagadja ezeket a vádakat – az egyre több bizonyíték ellenére.

Kezdik elveszíteni az ország feletti ellenőrzést. Elveszítik az ország feletti uralmat. A dolgok sokkal instabilabbak a terepen, mint valaha is voltak. Ennek következtében egyre több és több légierőt vetnek be, és persze, ahogy ezt teszik, egyre több civilt ölnek meg 

– mondta Andrews, az ENSZ munkatársa szerdán a CNN-nek.

(Borítókép:  A Karenni Nationalities Defense Force (Karenni Nemzetiségi Védelmi Erők) nevű fegyveres felkelőcsoport által közreadott, 2023. március 12-i felvétel lerombolt építményekről Nam Nein faluban, a mianmari Shan állam Taunggji körzetében. Fotó: MTI / AP / Karenni Nationalities Defense Force)

Rovatok