Index Vakbarát Hírportál

Késes támadás történt Németországban, több ember megsérült

2023. április 18., kedd 20:47

Késes támadás történt kedden a németországi Duisburgban egy edzőteremben, többen megsérültek – írta az MTI.

A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint két ismeretlen válogatás nélkül rátámadt a belvárosi edzőterem látogatóira.

A sebesültek pontos száma és állapota egyelőre nem ismert.

A környéket lezárták, és száznál is több rendőrt mozgósítottak, köztük egy terrorelhárító alakulatot.

Az elkövetők szökésben vannak, legalább 4 ember súlyosan sérült

A német Bild arról számolt be, hogy legalább négy ember súlyosan megsérült az akcióban, és hogy az elkövetők még szökésben vannak.

A német rendőrségre hivatkozva azt írták:

nagy erőkkel zajlik az üldözés, amelyhez még helikoptereket is bevetettek.

Azt is közölték, hogy az egyik késelő délután fél 6-kor lépett be az edzőterembe, és hogy a sérültek a húszas és harmincas éveikben járó fiatalok. Közülük ketten kritikus állapotban vannak. 

Szemtanúk szerint az egyik késelőnél egy nagy, machetéhez hasonló kés volt. A rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy kerüljék el a környéket. A Bild végül azt is közölte: továbbra sem tudni, hogy a támadókat milyen okok vezérelték. 

Rovatok