Index Vakbarát Hírportál

Kórházba került Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese

2023. április 28., péntek 08:48

Szerb sajtóértesülések szerint csütörtök este kórházba szállították Alekszandar Vucsics szerb elnököt.

Először az Alo.rs nevű szerb portál írt arról, hogy az államfőt kórházba szállították. Cikkükből nem derült ki, hogy pontosan mi miatt kellett kórházba vinni az elnököt.

Az értesülést – mások mellett – megosztotta Vucsics párttársa, Szandra Bozics, a szerb törvényhozás házelnökhelyettese is. A politikus később, egy másik bejegyzésben azt üzente Vucsicsnak, hogy „nem adhatja fel”, mert a szerbeknek szükségük van rá.

A hírt egy másik portál, a B92.net is megerősítette, mindezt saját értesülésből. Szerb ellenzéki politikusok szintén arról írtak, hogy az elnököt a belgrádi Katonai Orvosi Akadémia nevű kórházba szállíthatták, de a B92 szerint valójában ez nem így van, mert egy másik kórházba vitték be Vucsicsot.

Az ellenzéki politikusok szerint Vucsicsot az utóbb 20 napban már másodjára vitték kórházba. Az elnök fia, Danilo Vucsics mindeközben a közösségi médiában üzent az édesapjának, azt kívánva, hogy gyógyuljon meg miharabb. 

Szív- és érrendszeri betegség lehet a háttérben?

Egyes helyi sajtóbeszámolókban azt is felvetették: elképzelhető, hogy Vucsicsot ismét egy kardiovaszkuláris megbetegedés miatt kellett kórházba szállítani. A szerb elnököt négy évvel ezelőtt is kórházba kellett már vinni emiatt.

Azelőtt az eset előtt már lehetett arról olvasni a sajtóban, hogy az államfőnek magas a vérnyomása, de akkor közölték első ízben hivatalosan, hogy a politikus szív- és érrendszeri problémákkal küzd.

Orbán Viktor miniszterelnök alig néhány nappal ezelőtt találkozott a szerb elnökkel, amikor Belgrádban járt.

Megszólalt Vucsics, azt mondja, jól van 

Frissítés: az orosz Szputnyik hírügynökség szerbiai portálja péntek reggel arról számolt be, hogy sikerült elérniük a szerb elnököt, aki azt mondta nekik:

Jól vagyok. 12 órától kampánykörútra indulok Szerbiában.

A portál szerint Vucsics az ország keleti részén található Zajecari körzetben mond beszédet egy rendezvényen.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából megrendezett „Gránit 2023” nyilvános katonai képességbemutató eseményen a batajnicai légibázison 2023. április 22-én. Fotó: Andrej Isakovic / AFP)

Rovatok