Index Vakbarát Hírportál

Véres támadás kezdődött Bahmutnál

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója

Index
2023.05.06. 21:50
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk vasárnap is! Jó pihenést kívánunk!

  • Oroszország nem változtatta meg stratégiai célját, egész Ukrajna elfoglalását, így az ukránoknak nem kell értelmet keresniük a Wagner-vezér bejelentésében – mondta Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes.

    Hogyan kell értelmezni az orosz vezetők nyilatkozatait a bahmuti terveikről? Sehogyan

    – válaszolta röviden és lényegre törően Maljar.

    Hangsúlyozta, Oroszország továbbra is arról álmodik, hogy meghódítsa Ukrajna egész területét – teszi hozzá az Unian beszámolója.

  • Az ukrán légierő parancsnoka, Mikola Olescsuk altábornagy szombaton bejelentette, hogy az ország légvédelme megsemmisített egy Kinzsal típusú orosz hiperszonikus rakétát.

    Ez az első alkalom, hogy Kijevnek sikerült lelőnie ilyen rakétát, amelyről Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt mondta, éppen azért ideális fegyver, mert a rivális légvédelem nagyon nehezen tudja bemérni.

    Telegram-üzenetében Olescsuk történelminek minősítette a Kinzsal elfogását.

    Az ukrán légvédelem beszámolója szerint a rakétát a szerda éjjel Kijev ellen végrehajtott orosz támadásban semmisítették meg a Patriot légvédelmi rendszernek köszönhetően.

    Az ukrán hadsereg csak a múlt hónapban jutott hozzá a korszerű légvédelmi rendszerekhez – Volodimir Zelenszkij elnök akkor azt mondta, hogy ezek segítségével jelentősen javulnak az ukrán védelmi képességek az orosz légicsapásokkal szemben.

  • Valerij Zaluzsnij, Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnoka telefonbeszélgetést folytatott Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével – számolt be az orosz Szabad Európa Rádió.

    Az egyeztetésen szóba került a fronton kialakult helyzet és az ukrán hadsereg közelgő lépéseinek előkészületei is, amelyek az ukrán területek elfoglalását hivatottak megelőzni.

    Zaluzsnij megköszönte az Egyesült Államoknak az Ukrajnának nyújtandó következő katonai segélycsomagot is, amelyet előző nap jelentettek be a Pentagonban.

    Megállapodtunk Milley tábornokkal, hogy továbbra is aktívan együttműködünk. Célunk Ukrajna győzelme!

    – tette hozzá a főparancsnok.

  • Állami és tiszteletbeli kitüntetéseket adott át Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 6-án a gyalogság napja alkalmából. Az államfő az Ukrajna Hőse posztumusz címet adományozta Szerhij Szircsenkónak és Valerij Hlebovnak – számolt be a Szabad Európa Rádió.

    Ukrajna most sokkal erősebb, mint tavaly vagy a hazánk szabadságáért és függetlenségéért vívott háború bármely más évében

    – jelentette ki az ukrán elnök az ünnepségen.

    Az 56. különleges gépesített dandár parancsnoka, Szerhij Szircsenko ezredes 2014 és 2018 között részt vett a luhanszki és donyecki területek fegyveres agressziójának elhárításában. A február 24-én kezdődött háború első napján hatékony felderítést szervezett, ami lehetővé tette a megbízható védelem biztosítását a dandár felelősségi területén. Harci feladatokat hajtott végre a Zaporizzsjai területen, a Donyecki területen, különösen Vuhledar és Bahmut körzetében.

    Zelenszkij átadta az Aranycsillagot a gépesített gyalogosszázad parancsnokának, Valerij Hlebov századosnak, akit posztumusz Ukrajna Hőse címmel tüntettek ki. Az elismerést Hlebov lánya vette át.

    Valerij Hlebov 2015 és 2021 között az Izjum szektorban tartotta a frontvonal egy szakaszát, és támadó műveleteket hajtott végre, később pedig sikeresen megszervezte a védelmet Bahmutnál. A százados 2022. november végén halt meg Bahmut városában, ahol egy aknavető-támadásban halálosan megsebesült.

  • Ramzan Kadirov csecsen vezér bejelentette, hogy az Ahmat különleges alakulatai készen állnak arra, hogy Bahmutnál előrenyomuljanak.

    Az Ahmat egységei készen állnak arra, hogy megérkezzenek Bahmutba. Már aláírtam egy levelet, amelyet a legfelsőbb főparancsnoknak címeztem arról, hogy kész vagyok visszaadni a várost és megtisztítani a NATO-tól és az ukrán sátánistáktól

    – írta Telegram-csatornáján Kadirov.

  • A Wagner-csoport egységei nagyszabású támadást indítottak, az ukrán fegyveres erők utolsó bástyáját ostromolják Bahmutnál – állítja a Russzkaja Veszna haditudósítója. Megjegyzi, hogy az ukrán fegyveres erők visszavonulót fújtak, a település nyugati peremére menekülnek – derül ki az MK beszámolójából.

    Jevgenyij Prigozsin, a zsoldoscsoport vezetője pénteken jelentette be, hogy csapatai öt napon belül elhagyják Bahmutot, miután egy halom hulla előtt dühös szónoklatot intézett az orosz döntéshozók ellen.

    Állítólag ez csak a pont volt az i-re, ugyanis a Wagner-vezér és az orosz katonai vezetés között heves ellentét van – legalábbis a korábban kiszivárgott amerikai hírszerzési dokumentumok erre utalnak. Prigozsin Vlagyimir Putyinhoz fordult segítségért, kirohanásai viszont arra utalnak, kérései süket fülekre találtak.

    A Wagner bahmuti kivonulására reagálva Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes pénteken úgy fogalmazott, hogy „Oroszország május 9-ig, a második világháborút a nyugati fronton lezáró győzelem napjáig át akarja venni az ellenőrzést a Donyeck régióbeli Bahmut fölött”. Elmondása szerint ennek érdekében más területekről vezényelnek újabb Wagner-zsoldosokat Bahmutba.

  • A Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin fenyegetése, hogy csapatai kivonulnak Bahmutból, csak a legutóbbi tőrdöfés volt a zsoldoscsoport és az orosz katonai vezetés közötti, hónapok óta tartó viszályban a háborúban való befolyásért és a harctéri dicsőségért.

    A korábban kiszivárgott amerikai hírszerzési dokumentumok arra utalnak, hogy a katonai vezetés nehezen jön ki Prigozsinnal, aki ezért Vlagyimir Putyinhoz fordult segítségért – írja a The Washington Post.

    Kirohanásai arra utalnak, kérései süket fülekre találtak, és a fenyegetés, hogy feladja a harcot Bahmutban – a háború leghosszabb és leghevesebb csatájában –, egy utolsó elkeseredett próbálkozás, hogy az invázióban betöltött kiemelkedő szerepét elismerjék.

    Nem világos, hogy ez sikerülni fog-e neki. Prigozsin május 10-ét tűzte ki harcosai kivonulásának határidejeként.

  • Herszon régióban ukrán pirotechnikusok kerültek tűz alá aknamentesítés közben – számolt be a helyi média.

    Hatan meghaltak, ketten pedig megsebesültek, köztük egy nő. A felszerelés is megsemmisült – tájékoztattak az ukrán hivatalos szervek.

  • Május 5-én megnyitották Ukrajna első olyan iskoláját, ahol a diákok elsajátíthatják az akna- és tűzvédelmi ismereteket, valamint az általános biztonsági szabályokat – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

    Az intézményt az Állami Sürgősségi Szolgálat Szambir kerületi adminisztrációjában hozták létre a lvivi régióban.

    Az iskola több zónára oszlik: az egyik tanteremben a gyerekek az aknákkal kapcsolatos biztonsági szabályokról tanulnak, és gyakorlatban is alkalmazhatják a különböző biztonsági ismereteiket. A másik helyiség egy konyha, ahol a gyerekek az elektromos és konyhai eszközök biztonságos használatáról tanulnak. Az épületben továbbá egy játszószoba és hálóterem is található. 

    Az iskola módszertani anyagát az UNICEF Ukrajna az ukrán állami sürgősségi szolgálattal közösen dolgozta ki. 

  • A Wagner-csoport Telegram-csatornája azt állítja, hogy a wagneriták jelenleg „az ukrán fegyveres erők utolsó bástyáját ostromolják Bahmutnál”.

    Az erőteljes robbanásokról egy videót is közzétettek. Ukrajna egyelőre nem reagált a hírre.

    Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes pénteken úgy fogalmazott, hogy „Oroszország május 9-ig, a második világháborút a nyugati fronton lezáró győzelem napjáig át akarja venni az ellenőrzést a Donyeck régióbeli Bahmut fölött”.

    Mint mondta, ennek érdekében más területekről vezényelnek újabb Wagner-zsoldosokat Bahmutba. A tisztségviselő hangsúlyozta, az ukrán katonák nem engedik áttörni a védelmüket, és az ukrán tüzérség megsemmisítette a Wagner-csoport lőszertároló helyeit a városnál.

  • Szergej Akszjonov, a Krím félsziget vezetője elmondta, hogy a légvédelmi rendszer működésbe lépett a térség felett – írja az MK orosz portál.

    Lelőttek egy ballisztikus rakétát, amelyet az ukrán Grom–2 rakétaelhárító rendszer indított

    – mondta a tisztviselő.

    Nem sokkal később Akszjonov tanácsadója, Oleg Krjucskov helyesbített, elmondása szerint két rakétáról volt szó.

  • Egy Vlagyimir Putyint ábrázoló bábut akasztottak fel egy útjelző táblára Ukrajnában, a frontvonal közelében – vette észre a The Guardian.

    Az akasztás Avdiivka városában, a donyecki régióban történt.

  • A Fekete-tengeren az Orosz Föderáció eltávolította a rakétavetőit. Az ukrán hadsereg ugyanakkor figyelmeztetett, a rakétaveszély hirtelen, többek között az égből, valamint a tengeri és szárazföldi tevékenységek miatt is felmerülhet – írja az Unian.

    A déli hadműveleti parancsnokság szerint jelenleg hat orosz hajó tartózkodik a vízen, de az összes rakétahordozó a bázisokon van.

    Az akna- és robbantási fenyegetés a Fekete-tenger partjai mentén szintén jelentős

    – közölte az ukrán hadsereg, és hozzátették azt is, hogy az orosz repülőgépek és drónok csapásai – nappal és éjszaka egyaránt – meglehetősen valószínűek.

  • Az AFP News Agency Twitter-bejegyzése szerint Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér arra kéri Moszkvát, engedje átadni a bahmuti állásokat a csecsen vezető erőinek.

    Mint ismert, a zsoldoscsoport vezetője pénteken jelentette be, hogy csapatai öt napon belül elhagyják Bahmutot, miután egy halom hulla előtt dühös szónoklatot intézett az orosz döntéshozók ellen. 

    A Wagner-parancsnokság nevében kijelentem, hogy 2023. május 10-én kötelesek vagyunk átadni a Bahmut településen kialakított állásokat az orosz védelmi minisztérium egységeinek. A Wagner-egységeket kivonom Bahmutból, mert lőszer hiányában értelmetlen pusztulásra vannak ítélve

    – jelentette ki Prigozsin.

    Az orosz csapatok 2022 júniusa, vagyis tizenegy hónapja próbálják bevenni a várost.

  • Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szombaton közölte, hogy újabb 45 katona térhetett haza Ukrajnába.

    Hazahoztuk 45 emberünket. Ebből 42-en honvédek, és hárman az Azovsztál acélmű védői. Mindannyian nemzetőrök a 9 évvel ezelőtt az Azov-partvidéken létrehozott egységből. A hadifogságból hazatért katonák közül harmincöten közlegények és őrmesterek, míg tízen tisztek

    – mondta Andrij Jermak.

    Az elnöki hivatal vezetője szerint a most hazatérő katonák között vannak olyanok is, akik a február 24-én kirobbant háború előtt már két és fél évig hadifogságban voltak – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

  • Pokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, sofőrje meghalt – közölték a helyi rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Megerősítette a bejelentést az orosz belügyminisztérium is.

    A közlések szerint az önmagát hazafiasként pozicionáló írók csoportjához tartozó Prilepin ellen Nyizsnyij Novgorodban, Moszkvától 400 kilométerre keletre követtek el merényletet.

    A mentőszolgálat beszámolója szerint a robbanószerkezetet Prilepin autójának aljára erősítették. A jármű a robbanáskor a levegőbe repült. A 47 éves író súlyosan megsebesült, de eszméleténél van.

    Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Telegram-bejegyzésben reagált a robbantásra, és úgy vélte, azért a nyugati országokat – köztük az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – terheli a felelősség.

    Washington és a NATO egy újabb terrorista sejtet táplál – a kijevi rezsimet

    – írta a szóvivő.

    Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának támogatása miatt Prilepin 2022 februárja óta szerepel az EU szankciós listáján.

    A fegyveres konfliktus kezdete óta több háborúpárti orosz közéleti személyiség ellen is merényletet követtek el. Tavaly augusztusban a gépkocsijába rejtett pokolgép végzett Darja Dugina újságíróval, Alekszandr Dugin filozófus lányával Moszkva környékén egy autópályán, míg egy hónappal ezelőtt egy szentpétervári kávézóban történt robbanás, ahol 32 ember megsebesült, és életét vesztette Vladlen Tatarszkij orosz haditudósító és blogger.

  • Új fegyvereket tesztel Oroszország – közölte Anna Maljar, Ukrajna védelmiminiszter-helyettese.

    Előkészítik bizonyos fegyvertípusok gyártását, és folytatják az új fegyverek tesztelését

    – idézi a miniszterhelyettest a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

    Mint korábban írtuk, a z orosz hadsereg ismét bevetette a rendkívüli pusztításra alkalmas S–300-as rakétákat, melyekkel ipari vállalkozásokat vett célba.

     

  • Újabb két kárpátaljai katona vesztette életét az orosz–ukrán konfliktusban – tudatta a Nagyszőlősi Városi Tanács.

    A nagyszőlősi Eduárd Csihor és a magyarkomjáti Vaszil Havrilco még tavaly október 1-jén, a Herszoni terület nyugati felének visszafoglalása során vesztette életét, de halálhírüket hivatalosan csak most erősítették meg.

    Eduárd 26, Vaszil 30 éves volt, mindketten az ukrán hadsereg egyik lövész zászlóaljánál teljesítettek szolgálatot, írja a KárpátHír.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök még nem válaszolt az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) a fekete-tengeri gabonakereskedelemmel kapcsolatos javaslataira – közölte szombaton Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Az alku körül kialakult helyzet „egyelőre nem javul” – jelentette az orosz média.

    Áprilisban az ENSZ vezetője felkérte Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy adjon át Putyinnak egy levelet, amelyben az ukrán gabona biztonságos fekete-tengeri exportját lehetővé tevő megállapodás „javítását, kiterjesztését és bővítését” célzó javaslatokat fogalmazott meg.

    Az ENSZ által támogatott kezdeményezés keretében az Ukrajnából érkező gabonaszállítmányok üteme lelassult, mivel egyre nagyobb az aggodalom, hogy a hajók elakadnak, ha a megállapodást nem újítják meg még ebben a hónapban, írja a The Telegraph.

  • Az orosz csapatok állítólag 16 járművet, fegyvert és felszerelést, valamint műholdas kommunikáció elnyomására szolgáló Field–21 elektronikus hadviselési rendszert veszítettek el – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    A Ukrán Védelmi Erők déli hadműveleti parancsnokságának közlése szerint az ukrán légierő két csapást mért az ellenséges erőkre. Emellett rakéta- és tüzérségi egységekkel okozták hat orosz katona halálát.

    A megsemmisített eszközök között volt három T–62/72-es harckocsi, két Msta–B nehézgéppuska, nyolc páncélozott jármű és két Mavik–3 drón.

  • Felrobbantották Zahar Prilepin, az Igazságos Oroszország párt társelnökének autóját; a sofőr meghalt – közölte a RIA Novosztyival egy rendvédelmi forrás.

    A robbanás az autópályán történt a Birszki járásban. A mentők, a rendőrség és a Nyomozó Bizottság a tragédia helyszínére tartanak – közölte a forrás.

    Az első hírek szerint Prilepin megsérült, de a politikus sajtószolgálata szerint jól van.

    Hogy pontosan mi történt, egyelőre nem derült ki. A bűnüldöző szervek vizsgálják a történtek körülményeit és okait.

    Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova kommentálta az esetet.

    Washington és a NATO újabb nemzetközi terrorista sejtet táplált – a kijevi rezsimet. Először Bin Laden, aztán az ISIS, most pedig Zelenszkij és banditái. A történtek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közvetlen felelőssége

    – írta Telegram-csatornáján.

  • A szlovák parlament rábólintott a védelmi minisztérium javaslatára, amelynek értelmében a szlovák hadsereg katonái az Európai Unió Katonai Segítségnyújtási Missziójának (EUMAM UA) keretében segítenek majd az ukrán katonák kiképzésében.

    A javaslat részeként a parlament azt is jóváhagyta, hogy az említett misszió akár Szlovákia területén is folyhat, írja az Új Szó.

    Az EUMAM UA létrehozásáról 2022 novemberében döntött az Európai Tanács. Célja, hogy elősegítse az ukrán fegyveres erők kiképzését az ország területi integritásáért folytatott harcban. A misszió keretén belül legalább 30 ezer ukrán katona kiképzését szeretnék biztosítani, a lebonyolítást pedig jelenleg 2024 végéig tervezik, emlékeztetett a portál.

    Elképzelhető, hogy a misszió keretében a többi uniós tagállam, illetve Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok is katonákat küld Szlovákiába. Egy kiképzési egység legfeljebb 900 főből állhat, a gyakorlat pedig 1-től 12 hétig tart.

    A javaslat azt is lehetővé teszi, hogy a szlovák hadsereg más uniós tagországokba is küldjön katonákat, ahol éppen a kiképzés zajlik. A dokumentumban legfeljebb hat szlovák katona kiküldését tették lehetővé – írták.

  • A péntek estétől hétfő reggelig tartó hétvégi kijárási tilalom olyan találgatásokra adott okot Herszon városában, hogy a várost ellentámadás kiindulópontjául használhatják – írja a The Independent.

    A dél-ukrajnai város lakosai a kijárási tilalom kezdete előtt autókkal és buszokkal indultak el.

    Senol Gezer, egy 56 éves, Törökországból származó férfi azt mondta a Reutersnek, hogy feleségével egy közeli szállodába mennek Odesszába.

    A hatóságok azzal fenyegettek, hogy eltakarítják az orosz kollaboránsokat. Ezek valószínűleg már az előkészületek lehetnek a tisztogatásra

    – mondta.

    A kijárási tilalom ideje alatt az emberek nem léphetnek be a városba, és nem hagyhatják el azt, a lakosokat pedig arra kérték, hogy ne menjenek ki az otthonukból.

  • Légiriadót rendeltek el az ukrajnai Kirovohrad régióban – derül ki az ország digitális átalakulásért felelős minisztériumának online térképéből.

    A régióban moszkvai idő szerint 09.18-kor adták ki a riasztást, melyet az ukrán hatóságok és a regionális katonai közigazgatás vezetője, Andrij Raikovics is megerősített – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

    Mint megírtuk, csütörtökön Ukrajna három régiójában is légiriadó volt érvényben.

  • A svájci parlament jóváhagyta az ukrán hatóságok kérését, hogy Volodimir Zelenszkij felszólalhasson.

    A péntek késő esti közleményben bejelentett meghívás a svájci kormányra gyakorolt nyomás közepette történt, hogy szakítson a semlegesség évszázados hagyományával.

    A kormány eddig nem volt hajlandó változtatni ezen a politikán.

    Az ukrán elnök beszédének témája egyelőre nem ismert. A tervek szerint a május 30-án kezdődő nyári ülésszak elején szól a képviselőkhöz.

    Az ülésszakon a törvényhozók egy olyan indítványt is mérlegelnek, amely 5 milliárd svájci frank támogatás nyújtásáról szól Ukrajnának 5-10 éven keresztül, írja a The Telegraph.

  • Az oroszok tüzérséggel és Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a Dnyipropetrovszki területen fekvő Nikopolt, ahol egy ipari vállalkozást találtak el.

    A támadásban három munkás megsebesült – közölte Szerhij Liszak, a Dnyipropetrovszki terület kormányzója.

  • Az orosz nyomozók etnikai alapon történő gyűlöletkeltés és ellenségeskedés miatt indítottak büntetőeljárást Adrianna Kurilec ukrán színésznő ellen, aki egy videós reklámban sarlóval elvágta egy katonai egyenruhát viselő férfi torkát – közölte Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke a RIA Novosztyinak adott interjújában.

    A tavaly áprilisban forgatott hirdetésben egy ukrán színésznő, Kurilec szélsőséges kijelentéseket hangoztat, mielőtt végezne a férfival.

    Bastrikin szerint a nácizmus dicsőítésével Ukrajnában felerősödtek a polgárok tudatának megváltoztatására és az orosz ajkú lakossággal szembeni ellenséges hozzáállás kialakítására irányuló intézkedések is – közölte a RIA Novosztyi.

  • A pénteki nap folyamán az orosz hadsereg 71 csapást mért Herszon régióra.

    Összesen 411 lövedéket lőttek ki nehéztüzérségből, Grad MLRS-ekből, harckocsikból, UAV-kből és repülőgépekből. 11-szer lőtték Herszon városát – számolt be Olekszandr Prokudin, a Herszoni Regionális Katonai Adminisztráció vezetője Telegramon.

    Az orosz csapatok célba vették a régió lakott településeinek lakónegyedeit; egy üzem területét Herszonban és egy templomot a Beriszlav körzetben. Két ember megsérült – részletezte Prokudin.

    Az elmúlt nap folyamán további 155 embert evakuáltak az oroszoktól felszabadított régió területéről – írja az Ukrinform.

  • Németország és Dánia már ebben a hónapban 80 Leopard I-es harckocsit adna át Ukrajnának – közölte a Lengyel Rádió a dán védelmi minisztert, Troels Lund Poulsent idézve.

    Óriási szállítmány fog érkezni – tette hozzá Poulsen. A harckocsik állítólag június 1-ig bezárólag fognak megérkezni Ukrajnába.

    A Leopard I harckocsiknak rendkívüli tűzerejük és szállítási tulajdonságaik vannak – mondta Dánia megbízott védelmi minisztere, írja az Ukrinform.

    A harckocsik mellé pótalkatrészeket és lőszereket is kapnak az ukrán csapatok. A katonák kiképzése a tankok használatára már zajlik, így azonnal használhatják is a Leopard I-eseket, amint megérkeznek.

Rovatok