Index Vakbarát Hírportál

Kétszáz tagját éheztette halálra egy szekta Kenyában

2023. május 14., vasárnap 18:20

A kenyai szekta áldozatainak valós számát egyelőre csak találgatják. A csoport hitszónoka azt mondta, hogy először a gyermekeket éheztették halálra.

Már kétszáz fölé emelkedett a tagjait halálra éheztető kenyai szekta áldozatainak száma – közölte vasárnap Rhoda Onyancha helyi tisztségviselő, hozzátéve, hogy szombaton további 22 áldozatot exhumáltak, így számuk 201-re gyarapodott. Hozzátette, hogy nem találtak túlélőket a Kenya északi partjainál fekvő Shakahola erdejének átfésülését követően.

Hangsúlyozta, hogy a szekta áldozatainak valós számával kapcsolatban csak találgatni tudnak, mert a hozzátartozók folyamatosan jelentenek be újabb eltűnteket. A dolgok szombati állása szerint eddig 610 embert tartanak nyilván eltűntként – írja az MTI. 

A Good News International Church nevű szervezet vezetőjét, Paul Nthenge Mackenzie-t április 14-én vették őrizetbe, majd terrorizmus miatt vádat emeltek ellene.

A taxisofőrből lett szektavezér arra buzdította az erdőségben elszigetelten élő híveit, hogy az általa jövendölt, április 15-én bekövetkező világvége miatt mondjanak le az ételről, és éheztessék magukat halálra, mivel szerinte csak így érhetik el az üdvözülést, és találkozhatnak Jézussal.

Az ügyben eddig 26 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Négy hete a hatóságok súlyosan alultáplált embereket és a terület átfésülését követően tömegsírokat találtak a Shakahola-erdőben.

A szekta egyik egykori hitszónoka a The New York Times című amerikai lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy először a gyerekeket éheztették halálra úgy, hogy a napon kellett böjtölniük, hogy gyorsabban meghaljanak.

Titus Katana közölte, hogy a tervben aztán a nők és a férfiak következtek. A hatóságokkal együttműködő Katana a The Sunday Timesnak pedig arról beszélt, hogy  a fiatalokat étlen-szomjan kunyhókba zárták öt napra.

Pokrócokba csavarták és eltemették őket, még azokat is, akik még lélegeztek

– közölte Katana.

A The Guardian szerint több holttestnek eltávolították a szerveit, a rendőrség így feltételezi, hogy a gyanúsítottak szervkereskedelemben is érintettek voltak. A halottkémi jelentések szerint a halálozások oka jellemzően az éhezés volt, több esetben – köztük gyerekek maradványait is vizsgálva – fojtogatásra, fulladásra és verésre utaló jelekre is leltek.

Rovatok