Index Vakbarát Hírportál

Bombariadó volt több mint száz belgrádi iskolában

2023. május 17., szerda 10:05

Szerda reggel bombariadó volt több mint száz belgrádi iskolában, a rendőrség ellenőrzi a helyszíneket.

Több mint száz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a rendőrség ellenőrzi a helyszíneket, az oktatás a szóban forgó iskolákban vagy elmarad, vagy távoktatás formájában zajlik ezen a napon – közölte a szerbiai oktatási minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint szerda hajnalban 78 általános és 37 középiskola e-mail-címére érkezett fenyegetés – adta hírül az MTI.

Az utóbbi egy évben több – később hamisnak bizonyult – bombariadó is volt a szerbiai iskolákban, a hatóságok minden esetet kivizsgáltak, ám nem hozták nyilvánosságra a nyomozás eredményeit, csak annyit közöltek: a levélírók között volt kiskorú fenyegető, de olyan is történt, hogy külföldi címről érkezett a levél.

A fenyegetéseket egyebek mellett azért is veszik komolyan, mert két héttel ezelőtt egy 13 éves, hetedikes diák az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített.  A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. A kormány pedig szigorú intézkedéseket jelentett be, többek között állandó rendőri felügyeletet vezetett be az ország minden oktatási intézményében.

Rovatok