Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor levelet írt Giorgia Meloninak az Olaszországot sújtó áradások miatt

2023. május 20., szombat 15:56

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton levélben fordult olasz kollégájához, Giorgia Melonihoz az Észak-Olaszországot napok óta sújtó pusztító áradások miatt, amelyek számos halálos áldozatot követeltek, és több tízezer embert fosztottak meg otthonuktól – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a szerencsétlenség sérültjeinek.

A kormányfő levelében biztosította az olasz miniszterelnököt, hogy a magyar nemzet e tragikus napokban is Olaszország mellett áll. Egyúttal felajánlotta Magyarország segítségét az eltűntek felkutatásáért folytatott emberfeletti küzdelemben és a károk enyhítésében – ismertette a levél tartalmát Havasi Bertalan.

Mint megírtuk, az áradás sújtotta Emilia-Romagna olaszországi tartomány területén már tizennégyen veszítették életüket. Giorgia Meloni olasz kormányfő egy nappal lerövidítette hirosimai látogatását, ahol a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csúcstalálkozóján vett részt, hogy személyesen felügyelje az árvízi védekezést.

Az olasz tűzoltóság közleménye szerint az áradások miatti mentőakcióban lezuhant egy helikopter szombaton. A fedélzeten lévő mind a négy embert kórházba vitték, de csak az egyikük sérült meg. Az ANSA és az Adnkronos hírügynökség híradása szerint a helikopter személyzete elektromos vezetékek átvizsgálását végezte, amikor a baleset történt.

Rovatok