Index Vakbarát Hírportál

Földrengésszerű sikert aratott a jobboldal Görögországban

2023. május 22., hétfő 06:32

Kiriákosz Micotakisz és pártja nyerte meg a görög parlamenti választásokat. Az újraválasztott miniszterelnök földrengésszerűnek nevezte az Új Demokrácia (ND) győzelmét. Az eredmény hatalmas kudarcot jelent az Alekszisz Ciprasz által vezetett baloldalnak.

A jobbközép, konzervatív Új Demokrácia a szavazatok csaknem 41 százalékát szerezte meg. A pártnak az abszolút többséghez, kormányalakításhoz még öt mandátumra van szüksége. Kiriákosz Micotakisz szerint a választások eredménye azt mutatja, hogy a görögök újabb ciklusra szavaztak bizalmat pártjának.

Az emberek döntöttek, egy többséggel bíró kormányt akartak, amely képes mások nélkül kormányozni az országot, élén az Új Demokráciával

– mondta győzelmi beszédében. Az exit poll eredményeket látva az Új Demokrácia támogatói Athénban ünnepelték a nagyarányú győzelmet. A választások előtti közvélemény-kutatások alábecsülték a két nagy párt közötti várható különbséget.

Micotakisz pártja 146 mandátumot szerzett, ami öt mandátummal kevesebb a többséghez szükséges 151-nél. A belügyminisztérium szavazótérképén egy kivételével az összes görögországi választási körzetet az Új Demokrácia nyerte meg.

A miniszterelnök beszédét az elemzők úgy értelmezték, hogy nem akarja megosztani a hatalmat egy másik párttal, hanem június végén újabb választást akar, ekkor a győztes párt bónuszmandátumokat szerezhet – írja a BBC. A köztársasági elnök felajánlja a konzervatív pártnak a koalíciós kormány lehetőségét, de már most látszik, hogy elutasítják a felkérést. 

Óriási vereség a baloldalnak

A választási eredmény óriási kudarcot jelent Alekszisz Cíprasz és pártja, a Sziriza számára. Cíprasz 2015-ben került hatalomra Görögországban a nemzetközi megszorító intézkedések ellen kampányolva, végül engedett a nyomásnak. 

A vasárnapi volt az első parlamenti választás a balkáni országban azóta, hogy véget ért a nemzetközi intézmények szigorú felügyelete a görög gazdaság felett. A hitelintézetek mentőövet dobtak Athénnak és finanszírozták a görög gazdaság és állam működését az elmúlt tízéves pénzügyi válság idején. A most 48 éves Ciprasz a közel egy évtizednyi hosszú válság során négy éven keresztül miniszterelnökként vezette az országot, és ezt követően már nem tudta visszaszerezni korábbi széles társadalmi-politikai támogatottságát.

Rovatok