Újra felmentette egy különleges szlovákiai bíróság a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Kocnert. Azt sem sikerült bizonyítani, hogy az egykori nagyvállalkozó ügyészek megölését szervezte. Az ítélet nem jogerős.
A bíróság ugyanakkor – szavazattöbbséggel – bűnösnek találta a komáromi Alena Zsuzsovát. Az ítélet szerint ő volt a felbujtó, és ő rendelte meg a Kuciak-gyilkosságot, valamint az ügyészek elleni, végül elmaradt merényleteket. A nőt a Specializált Büntetőbíróság 25 év fegyházbüntetésre ítélte – jelentette a Paraméter.
A 27 éves Ján Kuciak és vele egykorú menyasszonya, Martina Kusnyírová holttestét 2018. február 21-én, nem sokkal éjfél előtt fedezték fel. Mindkettőjüket agyonlőtték nagymácsédi családi házukban. Kuciak egy portál, az aktuality.sk oknyomozó riportere volt.
Tavaszra tervezték az esküvőjüket, a családi házat pedig, amelyben a tragédia történt, nem sokkal korábban vásárolták. A rendőrséget a pár családja riasztotta, miután a fiatalok egy hete nem jelentkeztek. A helyszínre érkező rendőrök az ablakon belesve két embert láttak a földön feküdni.
Az első hírek szerint az újságírót már egy évvel korábban többször is megfenyegette egy maffiakapcsolatokkal rendelkező szlovák üzletember.
A példátlan kettős gyilkosság után razziák sora kezdődött Szlovákiában. Lemondott a szlovák belügyminiszter, három hét elteltével pedig az utóda is. Távozott tisztségéből a szlovák rendőrkapitány, és a válságba beleroppant a kormány is. Március derekán, három héttel a kegyetlen gyilkosságok után benyújtotta lemondását Robert Fico kormányfő.
Ján Kuciak főleg adócsalások feltárásával foglalkozott, köztük a legnagyobb kormánypárthoz, a Smerhez köthető emberek ügyeivel. Közben kiderült, hogy a tényfeltáró újságíró egy olyan anyagon dolgozott, amely megvilágítja az olasz maffia, valamint a szlovák politikai és gazdasági elit közti összefonódásokat.
„A szenátus 2:1 arányban arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a Kuciak- és a Zsilinka-gyilkosság kezdeményezője Alena Zsuzsová volt” – indokolta a kihirdetett ítéletet Ruzena Sabová, a bírósági szenátus elnöke.
A törvényszéki testület szerint a felbujtó, Zsuzsová attól tartott, hogy elveszítheti bevételi forrását, Marián Kocnert, akit akkoriban különböző gazdasági bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt már vizsgáltak a hatóságok. Zsuzsovát másodrendű vádlottként folytatólagosan elkövetett, szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye és tiltott fegyverkezés vádjában találták bűnösnek, ezért 25 évet kapott.
Az ügyészek életfogytiglant kértek Marián KoCnerre, őt azonban megint csak felmentették.
Az ügyészek ellen tervelt merényletekért a harmadrendű vádlottat is 8 évre a rácsok mögött küldték, ráadásul Dusan Kracinának szerencsejáték-függősége miatt pszichiátriai kezelésen is részt kell vennie. Kocnert és Zsuzsovát azonban ebben az ügyben felmentették.
A bíróság – bizonyítékok híján – 2020-ban egyszer már szabadlábra helyezte Kocnert, aki ezúttal is visszafogott, de magabiztos mosollyal érkezett símaszkos terrorelhárítók kíséretében a tárgyalóterembe. Most sem találták bűnösnek, így szabadon távozhatott az eljárás után.
Ez az ítélet sem jogerős, és vélhetően fellebbezés követi – amint azt az egyik áldozat édesanyja is megerősítette.
„Természetesen fellebbezünk” – mondta Zlata Kusnyírová, Kuciak lelőtt menyasszonyának édesanyja, aki az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte a történteket.
Marian Kočner was acquitted of ordering the murder of Ján Kuciak. The Kuciak and Kušnír families left the courtroom in tears. We express our profound disappointment, renew calls for justice and convey our solidarity with the families.#AllForJan #AllForMartina #EndImpunity pic.twitter.com/Z30gOs7eXz
— Maja Sever (@SeverMaja) May 19, 2023
Kuciak és Kusnyírová családja a könnyeikkel küszködve távoztak a bíróságról – jelentette Maja Sever, az Európai Újságíró Szövetség elnöke.
Értetlenségének adott hangot az oknyomozó riporter édesapja is: „Zsuzsovát bűnösnek találták, Kocner pedig ártatlan. Érthetetlen” – furcsállta a történteket Jozef Kuciak.
Az ügyészek szerint a vállalkozó volt a megbízó, hiszen ő volt Kuciak cikkeinek tárgya. Kocner következetesen tagadta érintettségét.
A tényleges pribék, Miroslav Marcek már három éve, 2020-ban beismerte a gyilkosságok elkövetését, ezért 23 év börtönbüntetésre ítélték. A legfelsőbb bíróság később két évvel 25 évre növelte büntetését. Rajta kívül hosszú időre börtönbe kerültek a gyilkosságok megrendelésének közvetítői is.
(Borítókép: A gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner szlovák üzletember a bazini jogi akadémia tárgyalótermében 2020. január 13-án. Fotó: Jakub Gavlák / MTI / EPA)