Index Vakbarát Hírportál

Kiszivattyúztatott egy egész víztározót a kormánytisztviselő, mert beleejtette a telefonját

2023. május 27., szombat 07:12

Felfüggesztettek egy indiai kormánytisztviselőt, miután elrendelte egy víztározó lecsapolását, hogy visszaszerezze a telefonját.

Három napig tartott, amíg több millió liter vizet szivattyúztak ki a tározóból, miután Rajesh Vishwas szelfizés közben elejtette a készüléket. 

Ráadásul mire megtalálták, a telefon már túlságosan átázott ahhoz, hogy működjön.

Vishwas azt állította, hogy a készülék bizalmas kormányzati adatokat tartalmazott, és vissza kellett szerezni, de azzal vádolják, hogy visszaélt a pozíciójával. Az élelmiszer-ellenőr vasárnap a közép-indiai Chhattisgarh államban található Kherkatta-gátba ejtette a mintegy 1200 dollárt (414 ezer forintot) érő Samsung telefonját. Miután a helyi búvárok nem találták meg, egy dízelmotoros szivattyút rendelt a helyszínre.

Elmondta, hogy szóbeli engedélyt kapott egy tisztviselőtől arra, hogy „némi vizet engedjen le egy közeli csatornába”, hozzátéve, hogy a tisztviselő szerint ez „valójában a gazdáknak kedvezett, akiknek így több víz jutott”. A szivattyú több napon át működött, és nagyjából kétmillió liter vizet ürített ki a tározóból − a jelentések szerint ez 6 négyzetkilométernyi (600 hektárnyi) mezőgazdasági terület öntözésére elegendő. A műveletet akkor állították le, amikor egy vízügyi tisztviselő egy panasz miatt a helyszínre érkezett  − írja a BBC

Rovatok