Index Vakbarát Hírportál

Elodázta a tankolást, végül 213 millió forint ütötte a markát

2023. május 27., szombat 16:47

Több mint 600 ezer dollárt, vagyis mintegy 213 millió forintot nyert kaparós sorsjegyen az a Kentuckyban élő férfi, aki annak köszönheti a szerencséjét, hogy az utolsó pillanatban állt meg tankolni.

Vezetés közben gyakran megesik, hogy azon gondolkodunk, megálljunk-e a legközelebbi benzinkúton, vagy hajtsunk tovább, azt remélve, hogy a tank még kitart a következő töltőállomásig. Valószínűleg a Kentuckyban élő férfi, Michael Schlemmer is ezen morfondírozott, amikor úgy döntött: inkább kockáztat, mit sem sejtve arról, hogy talán ez lesz élete legjobb döntése.

Amikor az idős férfi végre odaért egy benzinkútra, a nála lévő 40 dollárból (14 ezer forint) 20-at tankolásra költött, de a helyi boltban egy kaparós sorsjegyet is vett.

A CBS beszámolója szerint Michael az autójához visszatérve döbbent rá arra, hogy megnyerte a főnyereményt, ami végül – az adók levonásával együtt – 616 330 dollárt, vagyis nagyjából 213 millió forintot jelentett számára.

Schlemmer mellett a sorsjegyárusító boltnak is szerencsére volt, a nyereményből ugyanis az üzlet is kap 8620 dollárt, vagyis közel 3 millió forintot.

Rovatok