Az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt az, hogy 11 ukrán hadifoglyot Magyarországra szállítottak nemrég – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Mint megírtuk, az Orosz Ortodox Egyház csütörtök esti közleményéből derült ki, hogy Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonákat szállítottak Magyarországra.
Őszentsége Kirill moszkvai és egész oroszországi pátriárka áldásával, az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés keretében, a magyar fél kérésére az ellenségeskedésekben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját Magyarországra szállították
– írták az ezzel kapcsolatban kiadott közleményben.
Csütörtök éjjel, illetve péntek reggel kerestük az érintett feleket mindezzel kapcsolatban, de egyelőre nem kaptunk választ. Az atv.hu megtudta, hogy a program koordinációját Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is. Tehát az akció egyházi keretek közt zajlott le.
Az ATV forrásai megerősítették, hogy valóban kárpátaljai magyarokról van szó. Korábbi cikkünkben, az ukrán források alapján írtakkal kapcsolatban egy pontosítást tettek: magyar részről nem a Máltai Lovagrend, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működött közre mindebben.
Az esettel kapcsolatban Semjén Zsolt nyilatkozott is röviden az ATV-nek, és azt mondta: az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt az, hogy ezeket az embereket Magyarországra szállították.
Ez emberi és hazafias kötelességem
– mondta az egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes a hadifoglyok Magyarországra szállításáról.
Az továbbra sem egyértelmű, hogy Ukrajna tudott-e erről az akcióról, vagy pedig a hozzájárulásuk nélkül érkeztek a hadifoglyok Magyarországra. Ezzel kapcsolatban szintén szakértőket kérdeztünk, és hamarosan beszámolunk arról is, hogy ők miként látják a helyzetet.
(Borítókép: Semjén Zsolt. Fotó: Illyés Tibor / MTI)