Index Vakbarát Hírportál

Nem árulta el utasainak a Wizz Air, hogy hova fognak repülni

2023. június 9., péntek 20:27

Egy nyereményjáték keretében számos ember kapott repülőjegyet a Wizz Air egyik Velencéből induló járatára. Az utasok a reptérre érkezve szembesültek azzal, hogy nem tudják, hova fognak utazni. A repülőgép végül egy közel-keleti országban landolt.

Meglepte utasait a Wizz Air légitársaság május 30-án kedden: az olaszországi Velencéből induló egyik járatához úti célként az „ismeretlen” feliratot írta ki. Az utasok hiába kérdezősködtek, a légitársaság semmit nem volt hajlandó elmondani nekik a repülőút hosszáról vagy irányáról.

A közlemény szerint az utasok könnyen beleegyeztek a Wizz Air játékába, ugyanis ők az úgynevezett #GetLostWithWIZZ nyertesei voltak, akik mellett influenszerek és utazóbloggerek is kaptak jegyet a repülőútra.

 Az indulás pillanatáig mi magunk sem tudtuk, merre fogunk repülni

– mondta a Wizz Air pilótája, aki az utolsó pillanatban tudta meg, hogy a járatot

Szaúd-Arábiába repíti el.

A résztvevők a velencei Marco Polo repülőtérről Rijádba, Al Ahsába és Dammamba érkeztek, az érintett helyszíneken kulturális programokat és gasztronómiai különlegességeket kínáltak számukra.

Rovatok