Index Vakbarát Hírportál

Nagyon sokba kerül az oroszoknak az ukránok új pszichológiai fegyvere

2023. szeptember 9., szombat 12:01

Az álcázás művészete évezredek óta szolgálja a hadászatot. Az úgynevezett csalifegyverek célja az, hogy valódi harckocsik és lövegek helyett színházi díszletekre pocsékolja az ellenfél a lőszereit.

Egy poros műhelyben ukrán fegyverszakértők egy egyedülálló csoportja olyan tüzérségi ágyúkat gyárt, amelyek soha nem fognak elsülni, olyan radaros teherautókat, amelyek semmit sem érzékelnek, és robbanóanyag nélküli rakétákat.

Ezek az „eszközök” olyan csalik, amelyek célja, hogy magukra vonják az orosz tüzérség figyelmét, elpazarolva lőszert, rakétákat és drónokat, miközben megvédik a valódi felszerelést és az azt kezelő katonákat.

A csapat több mint egy éven át csiszolt képessége abban rejlik, hogy műanyagot, fahulladékot, habot és fémet formálnak fejlett fegyverrendszerek másolatává, amely elég élethű ahhoz, hogy meggyőzze a drónkamerák orosz kezelőit és a harcban jártas katonákat a terepen, hogy valódi katonai célpontról van szó – írja helyszíni riportjában a The Guardian

A sikert azzal mérik, hogy milyen gyorsan pusztulnak el a termékeik.

Amikor a hadsereg azzal jön hozzánk, hogy »ezek elfogytak«, az azt jelenti, hogy teljesen sikeresen végeztük a munkánkat

– közölte egy álfegyverkészítő.

Egy szekrény a műhelyük közelében tele van ennek a sikernek az értékes szuvenírjeivel, köztük egy iráni gyártmányú Shahed öngyilkos drón motorjával és összeroncsolódott darabjaival, valamint egy orosz gyártmányú Lancet lőporos drón lezuhant szárnyával. Mindkettőt azzal csalták ki a harctérre, hogy megtámadják a hamisított berendezéseket.

A díszletek életeket mentenek

A csalétkek eltalálása költséges hiba Oroszország számára, és egyben eggyel kevesebb támadást jelent egy valódi ukrán állás ellen.

Ezek megmenthetik a mi embereink, barátaink életét, akik szolgálatot teljesítenek. Megállapodásunk van a hadsereggel, hogy megosztjuk a hamisítványok elleni támadásokról készült képeket és maradványokat, bizonyítékként arra, hogy jó munkát végeztünk.

A lap újságírói az elsők, akiknek megengedték, hogy megnézzék a műhelyt, és interjút készítsenek a csapattal. A találkozót azzal a feltétellel szervezték meg, hogy a férfiakat és a tartózkodási helyüket nem azonosítják.

Mindannyian a mariupoli Azovsztal acélművet üzemeltető Metinveszt acélvállalat – határozatlan időre kirendelt – alkalmazottai. Az üzem tavaly tavasszal zajlott ostroma az orosz brutalitás jelképévé vált.

A cég három felső vezetője a háború kezdetén, amikor az ukrán csapatok veszélyes túlerőben lévőnek tűntek, kitalálta az álfegyverek gyártásának ötletét. Azoknak a nyugati fegyvereknek a beáramlása, amelyek segítettek sakkban tartani Oroszországot, még csak akkor kezdődött.

Úgy gondoltuk, ha az oroszok sok fegyvert látnak, talán megijednek, és visszarettennek attól, hogy előrenyomuljanak, vagy hogy lőjenek egy területet. Ez egy pszichológiai fegyver. A vállalat teljes mértékben támogatta ezt

– ismertette egy csalikészítő. 

A Metinveszt fő részvényese Ukrajna leggazdagabb embere, Rinat Ahmetov, aki személyesen támogatta a projektet – mondta a cég szóvivője.

A csapat teljes egészében önkéntesekből áll, akiket a 2022 februárja előtti bérlistáról hívtak össze. Ez biztosítja a bizalmat egy olyan csoport számára, amelynek tevékenysége célponttá teszi őket.

Meg kell tudnunk bízni egymásban, nem az utcáról vettünk fel embereket. Ismerjük ezeket a fickókat

– közölte az egyik készítő.

Rendszeresen fejlesztik a „gyártósorukat”, hogy az Ukrajna gyorsan bővülő arzenáljába újonnan érkezőket utánozzák, és minél élethűbb modelleket készítsenek.

A háború elején nagyon egyszerű volt a dolgunk, az oroszok megláttak valamit, és megpróbálták eltalálni.

Mivel mindkét fél használ csalikat – az ukrán hadsereg gúnyolódott Oroszországon, amiért olyan felfújható tankokat helyezett ki, amelyek idővel leeresztettek –, az oroszok most több felderítést végeznek, hogy ellenőrizzék az észleléseket, de a csapat úgy véli, hogy a terveik egy lépéssel előttük járnak.

Az utóbbi időben a valódi fegyverrendszerek hőjét utánzó trükköket is alkalmaznak, így a modellek nemcsak nappal, hanem éjszaka is meggyőzőek, ha hőképelemzővel figyelik őket.

Az ellenség nem hülye. Alkalmazkodnunk kell a realitáshoz, mindig valami újat adunk hozzá a munkánkhoz. És így értékeljük azt, amit csinálunk – ha nem történik semmi, amikor kiküldünk egy új modellt, ha nem célozzák meg, akkor valamit elrontottunk a tervezésben

– mutatott rá az egyik dolgozó.

Az utolsó csavarig hitelesnek kell lennie a másolatnak

A katonaságtól érkező kérések titkosított üzenetekben érkeznek. A munkában az első lépés a Google, hogy minél több képet töltsenek le az általuk felépítendő felszerelésről, majd ötletelnek, hogy milyen ócskavas vagy olcsó anyagok tűnhetnének meggyőzőnek az álcafesték alatt. A szennyvízcsövektől kezdve a kidobott facsomagolásokon át a régi olajoshordókig mindent felhasználnak.

Amikor végül munkához látnak, fegyverrendszerekről készült nagy méretű nyomtatványokat ragasztanak ki útmutatóként a munkásoknak, akik gondosan kimért sablonokat készítenek minden egyes alkatrészhez, egészen a »fegyvereket« szállító járművek kerékanyáiig

– közölte egy összeszerelő. 

Az elkészült csalik könnyen szállíthatóak lapos csomagolásban a fronton történő összeszereléshez, ahol egy „tüzérségi ágyú” mindössze 20 perc alatt összeállítható.

Évszázados trükk, de még mindig működik

A csapat egyik tagja sem rendelkezik színházi vagy díszlettervezői háttérrel, de a kézművesmunka kifogástalan. Úgy vélik, hogy alkotásaik jobbak, mint a szintén az ukrán csapatok számára gyártott felfújható csalik. A legtöbb alkotás fémgerinccel készül, ami azt jelenti, hogy egy részleges találat után is javítható.

A csalik és a megtévesztés története majdnem olyan régi, mint maga a hadviselés. Az egyik legkorábbi példa a trójai faló, ami a köztudatba is bekerült.

A felfújható tankokat először a szövetséges erők vetették be nagy hatásfokkal a második világháborúban. Abban a konfliktusban az Egyesült Államok egy egész „szellemhadsereg” hadosztályt, a 23. főhadiszállás különleges csapatait vetette be, amelyek hanghatásokat, hamis rádiójeleket és egy sor más illúziót is alkalmaztak a nagy csapatmozgások imitálására. Néhányan közülük később a filmiparban és színházakban kaptak munkát.  

Magát a harckocsit is az álcázás miatt nevezik a köznyelvben tanknak

A tank eredetileg brit elnevezés, a fejlesztés közben ragadt a találmányra. Hogy a titok ne szivárogjon ki, a hadvezetés azt javasolta, hogy az eredeti landship (vagyis szárazföldi hajó) elnevezés helyett a hivatalos papírokban és megbeszéléseken hívják vízszállítónak, vagyis water carriernek az új találmányt.

A baj csak az volt, hogy ahogy minden hadseregben, úgy a briteknél is minden lehetséges szót rövidítettek, és a WC rövidítést nem tartották szerencsésnek egy olyan találmány kapcsán, amely a várakozások szerint eldönti az egész háborút. Kerestek emiatt egy szinonimát, ez lett a tank, vagyis a tartály. Egyébként magukat a harckocsikat is vizestartályoknak álcázták, miközben a hadszíntérre szállították őket. 

Bár az álcacsapat alig várja, hogy megszabaduljon a munkájától, mivel az ukrán rendezők már készítik az első filmeket a háborúról, néhányan talán még jóval az után is „fegyvereket” fognak készíteni, hogy a valódi fegyverek elhallgatnak.

(Borítókép: Scott Peterson / Getty Images)

Rovatok