Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Gyógyszerügynökség nem javasolja az új, Alzheimer-kór elleni gyógyszert

2024. július 26., péntek 18:08

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellen kifejlesztett, és a világ több országában, köztük az Egyesül Államokban már engedélyezett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban.

A pénteken kiadott ajánlás indoklása szerint a német Eisai és az amerikai Biogen gyógyszergyártó által közösen kifejlesztett, Leqembi nevű gyógyszer feltüntetett mellékhatásai − amelyek között az agyvérzést is felsorolják − meghaladják az esetleges előnyeit. A két vállalat máris bejelentette, hogy a döntés felülvizsgálatát fogják kérni.

A Leqembi segítségével végzett infúziós terápiát mind ez idáig az Egyesült Államokban, Kínában (beleértve Hongkongot), Japánban és Izraelben engedélyezték. A klinikai vizsgálatok szerint a Leqembi 27 százalékkal lassítja a kognitív funkciók hanyatlását a kór korai szakaszában lévő betegek esetében.

Európában mintegy hétmillió, Alzheimer-kórban szenvedő emberről tudni, előrejelzések szerint pedig ez a szám 2050-re a duplájára nőhet. Az EMA ajánlását hivatalosan az Európai Bizottságnak is el kell még fogadnia, amely azonban többnyire nem támaszt kifogást az uniós ügynökség döntései ellen.

Rovatok