Az M2 Bradley típusú páncélozott harckocsikra szerelt extra védelemnek köszönhetően kevésbé lesznek sérülékenyek az orosz dróntámadásokkal szemben, így jobban helyt tudnak állni az ukrán fronton.
Az ukrajnai fegyverek fejlesztésével foglalkozó Metinvest Group elkészült egy új páncélzat tesztelésével, amely jóval strapabíróbbá teszi majd az Egyesült Államoktól kapott harci gépeket. Olekszandr Mironenko közleménye alapján az M2 Bradley harckocsikra tervezett „ketrec” jól szuperált a fronton, így elkezdhetik a tömeggyártást.
A fejlesztési csoport már tervezett extra védelmi réteget a szintén amerikai M1 Abrams tankokhoz is, amelytől szintén jóval strapabíróbbak lettek a gépek. Az M2 Bradley-hez készülő páncéllemez célja, hogy jobban megvédje a szállított katonákat az oroszok drón- és rakétatámadásaitól.
Ez egy sokkal komplexebb szerkezet, mint az előző verziók. A pajzs tartalmaz egy speciális mobil elemet, amely a harctéri helyzettől függően le- vagy felhajtható
– árulta el a Newsweeknek Mironenko.
Amerika nagyjából 31 Abrams harckocsit és 300 Bradley-t adott Ukrajnának, melyekből sokat a 47. Gépesített Dandár a legveszélyesebb csatatereken használ a donyecki régióban. Elmondásuk szerint az oroszok félnek támadni, ha tudják, hogy egy Bradley-vel kell szembenézniük.
A páncélozott járművek legjobb ellenszere a belső nézetes dróntámadás volt, ám az Acélfront kezdeményezés keretei között végbemenő fejlesztések csökkentik ezt a veszélyt.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, hétfői élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.