Index Vakbarát Hírportál

Hszi Csin-ping: Kínának és Olaszországnak tovább kell fejlesztenie kétoldalú kapcsolatait

2024. július 29., hétfő 20:40

A béke és az együttműködés, a nyitottság, a tanulás és a befogadás, valamint a kölcsönös előnyök szellemében Kínának és Olaszországnak fenn kell tartania, sőt fejlesztenie kell kétoldalú kapcsolatait – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalásain.

Ez a szellemiség jellemzi Kína nagyszabású kereskedelmi és beruházási kezdeményezését, az Egy övezet – egy utat, más néven az új selyemutat – emlékeztetett Hszi. A kétoldalú kapcsolatokat történelmi dimenzióból, stratégiai magasságból és hosszú távú perspektívából kell szemlélni – szögezte le.

Olaszország 2019-ben a hét ipari nagyhatalom (G7) közül egyedüliként csatlakozott a kezdeményezéshez, viszont a Giorgi Meloni vezette kormány idén márciusban már nem újította meg ezt, mert indoklása szerint nem hozta meg a várt eredményeket. Róma ettől függetlenül hangoztatta, hogy folytatni kell a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok javítását.

Giorgia Meloni most kijelentette: „nemzetközi szinten egyre nagyobb a bizonytalanság, és Kína megkerülhetetlenül fontos párbeszédpartner ebben a dinamikában”.

Az olasz kormányfő szerint „Olaszország fontos szerepet játszhat a Kína és az Európai Unió közötti párbeszédben, a kereskedelmi feszültségek feloldásában”.

A kínai elnök kifejezte abbéli reményét, hogy Róma tisztességes, átlátható, biztonságos és hátrányos megkülönböztetéstől mentes üzleti környezetet biztosít majd a kínai vállalatok számára Olaszországban.

„Kína hajlandó feltárni a lehetőségeket a kétoldalú együttműködésben olyan területeken, mint az elektromosjármű-gyártás és a mesterséges intelligencia” – idézte Hszit a CCTV kínai állami televízió.

Az olasz média jelentése szerint Meloni látogatása alkalmával a két ország hat megállapodást is aláírt, ezek olyan területekre terjednek ki, mint az ipari együttműködés és az élelmiszer-biztonság, valamint az elektromobilitás és a megújuló energiaforrások – közölte az MTI.

Rovatok