Egy pentagoni kiadvány árult el újabb részleteket a NATO ukrajnai missziójáról, amellyel kapcsolatban a szövetség júliusi csúcstalálkozóján is megállapodás született. A lap megerősített több olyan részletet is, amelyekről már korábban is lehetett hallani feltételes módban, és kiderült az is, hogy kit jelöltek a misszió vezetőjévé.
A misszióval kapcsolatban a washingtoni csúcstalálkozón született meg a végső döntés. Orbán Viktor már azt megelőzően közölte, hogy Magyarország ebből kimarad, és ezt Washingtonban is megerősítette.
A misszióval kapcsolatban azóta a Pentagon saját kiadványa, a Stars and Stripes árult el újabb részleteket. A lap a védelmi minisztériumra hivatkozva azt írta,
az előző héten Curtis Buzzard amerikai vezérőrnagyot jelölték a NATO ukrajnai missziójának vezetői tisztségére.
Mint írták, „ha a Szenátus megerősíti a kinevezését, Buzzard több száz katonát vezethet, akik az amerikai hadsereg európai és afrikai főhadiszállásán, Wiesbadenben működő Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoportot alkotják.”
A Stars and Stripes írásából (amelyre még az ukrán sajtóban is csak nemrég hívták fel a figyelmet) az is kiderült, hogy Curtis Buzzard mostanáig a georgiai Fort Moore-ban szolgált, az úgynevezett Maneuver Center of Excellence központ parancsnokaként.
Buzzardot az amerikai hadsereg egyik legtapasztaltabb tábornokaként tartják számon – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a The New Voice of Ukraine. A wiesbadeni posztra (és ezzel együtt egy előléptetésre, „harmadik csillagra”) még előző hét szerdán jelölték a tábornokot, aki egy átmeneti időszakban veheti át a misszió parancsnokságát.
A parancsnokról – a LinkedIn-profilja alapján – többek közt tudni lehet, hogy 1992-ben végzett a West Point katonai akadémián. Azóta számos különböző beosztásban szolgált a hadseregben, megjárta Irakot és Afganisztánt is. Sőt, 2007 és 2010 közt, George W. Bush és Barack Obama elnökök idején még a Fehér Házban is szolgált katonai tanácsadóként.
A Stars and Stripes azt is megjegyezte, hogy a NATO-misszió új parancsnoksága várhatóan a következő hetekben áll fel.
A NATO ukrajnai missziója – Orbán Viktor egyik interjúra után – a magyar sajtóban, sőt külföldön is gyakran tárgyalt téma lett, azonban a részletekről viszonylag kevés szó esett.
A Stars and Stripes ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO júliusi csúcstalálkozóján született döntés értelmében a katonai szövetség lényegében egy már korábban is létező missziót vesz át. Az Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoportot (angolul Security Assistance Group-Ukraine, vagy röviden: SAG-U) még 2022-ben hozták létre – amerikai vezetéssel. A csoport parancsnoka eddig az amerikai hadsereg altábornagya, Antonio Aguto Jr. volt.
Most a NATO lényegében az eddig zajló nemzetközi segítségnyújtás koordinálásának, lebonyolításának „nagy részét” veszi át az amerikai hadseregtől a Stars and Stripes szerint. „A küldetés, amely hivatalosan a »NATO biztonsági segítségnyújtás és kiképzés Ukrajnának« nevet viseli, 700 fő részvételével fog zajlani Wiesbadenben” – írta a lap (e számról még a döntés előtt, feltételes módban már lehetett olvasni).
Hozzátették ugyanakkor, hogy a SAG-U emellett egy különálló küldetésként továbbra is működni fog – ezt az amerikai hadsereg európai és afrikai részlege jelentette be hivatalosan csütörtökön. Az viszont a pentagoni lap szerint sem világos, hogy Buzzard a misszióvezetői kinevezéssel együtt átveszi-e egyben a NATO wiesbadeni, különálló parancsnokságának vezetését is – mint írták, erre a kérdésre egyelőre a szövetség parancsnoksága sem válaszolt.
A misszió átadásával-átvételével végül még egy formai változás is beáll: az ukrajnai misszió továbbra is Christopher Cavoli amerikai tábornoknak lesz alárendelve, de már nem az amerikai erők európai parancsnokaként (EUCOM) felügyelheti a küldetést, hanem a NATO európai egységeinek legfőbb parancsnokaként (SACEUR) teheti meg ezt – 2022 nyara óta mindkét tisztséget ő tölti be egy személyben.
Az ukrajnai háború fejleményeit kedden is percről percre követjük ebben a cikkünkben.