Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület esperese is megosztotta gondolatait a párizsi olimpia megnyitóünnepségének vitatott jeleneteiről. A református lelkipásztor élve kiherélné, megnyúzná és felnégyelné az ünnepség LMBTQ-szereplőit, de előtte még égő parazsat tenne a „lyukaikba”. A elöljáró szerint az olimpián istengyalázást követtek el, korábbi posztjaiban többször is uszított az LMBTQ ellen.
A Transtelexhez több napos késéssel jutott el az a Facebook-bejegyzés, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület kalotaszegi esperese, Vincze Minya István a párizsi olimpia megnyitójára reagált.
Az egyházi elöljáró még július 27-én tette közzé azt a bejegyzést, amelyben középkorba illő, de talán még annál is keményebb kínzásokkal fenyegette a nagy port kavart olimpiai megnyitó LMBTQ-közösséghez tartozó szereplőit.
Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö...k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni, és végül felnégyelni
– fogalmazott az esperes, miközben a szöveghez mellékelt fotón a párizsi olimpia nyitóceremóniájának legvitatottabb jeleneteiből készített montázs látható, rajta az LMBTQ-művészekkel.
Mint a Transtelex írja, az esperes akkor tette közzé a bejegyzést, amikor javában zajlott az olimpiai megnyitó körüli botrány, így aztán körülnéztek a református esperes Facebookján, és hamar rátaláltak egy korábbi bejegyzésére: „A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét, és irtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét” – osztotta meg gondolatait.
„Amikor végiggörgettünk Vincze Minya István Facebook-oldalán, azt vettük észre, hogy minden második posztja le van tiltva, a Meta által jelzett magyarázat szerint azért, mert hamis információkat tartalmaz. A református esperes minden olimpiához kapcsolódó álhírt szorgalmasan megosztott és népszerűsített a Facebook-oldalán, és ezek a bejegyzései nemcsak a több mint kétezer ismerőse és követője számára voltak elérhetők, hanem bárki számára, akinek feldobta az algoritmus” – írja a lap.
A bejegyzés felfedezését követően a lap munkatársai megkeresték Vincze Minya István esperest is, és megkérdezték tőle, hogy komolyan gondolja-e a leírtakat. Válaszában az egyházai elöljáró kifejtette, hogy őt sokkolta az olimpia megnyitója, istengyalázás történt, amit az LMBTQ-közösség támogat. Arra a megjegyzésre, hogy „az egyet nem értéstől a felnégyelésig hosszú az út, Vincze Minya úgy reagált, hogy első felindulásában írta, és lehet, hogy túl erős volt” – írja a Transtelex. Az esperes meggyőződése, hogy az istengyalázás hátterében az LMBTQ-közösség szándékossága áll.
A cikk szerzője szerint azonban első felindulásról nem lehet beszélni, ugyanis az ominózus bejegyzés megszületése napján az esperes legalább tízszer posztolt a Facebook-oldalára, nagyrészt az olimpiai megnyitóval kapcsolatos tartalmakat, és egyikben már felszólított a melegek irtására. Azt is felvetették neki, hogy a Meta letiltotta több posztját az elmúlt napokban, miután valószínűsíthetően többen jelentették agresszív, homofób tartalom, gyűlöletkeltő szöveg miatt, vagy mert egyszerűen az általa megosztott bejegyzések hamis információkat tartalmaztak. Erre a következő volt a válasz: „A Facebook azt tilt le, amit akar.”
A Transtelex megkereste az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét, Kató Bélát az esettel kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.