Index Vakbarát Hírportál

III. Károly nem tervez látogatást a zavargásoktól hangos Southportba

2024. augusztus 8., csütörtök 18:55

Károly király jelenleg nem tervezi, hogy látogatást tesz vagy hivatalos nyilatkozatot tesz a southporti gyilkosságot követő zavargásokkal kapcsolatban. Egy alkotmányos monarchiában politikai reakciót nem az államfőnek kell tenni.

Királyi források szerint naponta tájékoztatják őt a rendbontásokról. III. Károly azonban egyelőre nem reagált, a tüntetésekre adott válasz a kormányra marad, nem pedig az uralkodóra. Ez a néhai Erzsébet királynő példáját követi, aki 2011-ben nem szólt hozzá az akkori zavargásokhoz, írta meg a BBC.

A király nyilvános reakciójának hiányát a zavargásokra azonban „gyáva távolmaradásként” kritizálta egy monarchiaellenes csoport. „Azt mondják nekünk, hogy az uralkodónak egy olyan személyiségnek kellene lennie, aki egyesíti a nemzetet, de amikor a nemzet válságban van, sehol sem látható” − mondta a csoport vezetője, Graham Smith.

Több történész, illetve alkotmányjogi szakember megszólalt arról, hogy az uralkodónak mit kellene tennie. Anthony Sheldon szerint a királytól elég, ha lecsendesedett az egész ügy, akkor reagáljon. Kate Williams ezzel szemben pont az ellenkezőjét állította, vagyis igenis most szóljon hozzá az esetet és mondja el véleményét. Craig Prescott pedig ugyan elárulta, hogy a monarchia nem szokta kommentálni az ilyen súlyos ügyeket, majd a későbbiekben nyilatkoznak.

Károly király jelenleg Skóciában nyaral, ezért a Buckingham-palota üzenete az, hogy nem kell azonnali nyilatkozatokra számítani a zavargások kitörésével kapcsolatban, az ilyen eseményekre politikai reakció várható. A király a southporti halálesetek után azonban nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy „mélységesen megdöbbentett a rendkívül szörnyű incidens híre”. Az ezt követő zavargásokról azonban nem nyilatkozott.

Rovatok