A Kreml szerint a nagy hatótávolságú rakéták Oroszország elleni bevetéséről szóló bármilyen döntés „a feszültség növekedéséhez” vezetne – idézi a The Guardian a TASZSZ-t, a Kreml hírügynökségét.
A Kreml arról tájékoztatott, hogy amennyiben az Egyesült Államok engedélyezné Ukrajnának, hogy amerikai gyártmányú fegyverekkel csapást mérjen Oroszország belsejére, akkor az „a feszültség növekedéséhez vezetne, és elmélyítené az Egyesült Államok szerepvállalását a konfliktusban”.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a szokásos napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem változott az álláspont Vlagyimir Putyin szeptemberi kijelentéseihez képest, amikor az orosz elnök azt mondta: az amerikai fegyverek orosz földön végrehajtott csapásait a NATO közvetlen bevonásának tekinti a konfliktusba. A hírügynökség kérdésére válaszolva Peszkov elmondta, hogy Oroszország csak a nyugati média tudósításaiból értesült a Joe Biden-kormány döntéséről. A Recep Tayyip Erdogan török elnök közelmúltbeli békeajánlataira reagálva pedig azt mondta, hogy a konfliktusnak a meglévő frontvonal mentén történő bármilyen úgynevezett „befagyasztása” elfogadhatatlan az Orosz Föderáció számára.
A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) közgyűlésének résztvevői hétvégi budapesti kongresszusuk zárónyilatkozatában reményüket fejezték ki, hogy az ukrajnai és az izraeli háború mielőbb véget ér, majd jelezték, hogy együtt éreznek a háborúk áldozataival és különösen féltik a helyi magyar kisebbség tagjait.
A szervezet az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a magyar kormány migrációval kapcsolatos politikáját helyeselve tudatta, hogy nyugat-európai tapasztalataik a tömeges korlátlan bevándorlásról igazolják azt.
Közölték, hogy támogatják a szülőföldjükön, a Kárpát-medencében tömbben élő őshonos magyar közösségek területiautonómia-igényét, ugyanakkor fontosnak tartják a személyi elvű, kulturális autonómia biztosítását a szórványban élőknek is.
Beszámolóikban a felszólalók úgy fogalmaztak, hogy szervezeteik nyitottak és befogadják a Nyugat-Európába érkező magyarokat. Egyúttal megelégedéssel tapasztalták, hogy egyre többen, gyermekes családok is költöznek vissza Magyarországra és az egész Kárpát-medencébe. A közleményben megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárról, és gratuláltak utódjának, Nacsa Lőrincnek.
Magyarország területére vasárnap az ukrán–magyar határszakaszon 4237 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5187 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – írja a közlemény.
Az Egyesült Államok regnáló elnöke, Joe Biden engedélyezte Ukrajnának, hogy az amerikai fegyverekkel csapjanak le Oroszország területén. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sokáig lobbizott a lehetőségért, most azonban az Egyesült Államok Észak-Koreának is üzen a döntéssel.
Arról, hogy a terv szerint hol és milyen eszközzel hajthatja végre az első mélységi támadását Ukrajna, ide kattintva olvashat.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!