Index Vakbarát Hírportál

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

2025. március 2., vasárnap 09:22

Bendarzsevszkij Anton Facebook-oldalán írta le véleményét a pénteki Trump−Zelenszkij találkozóról, amelyről részletesen kifejtette, miért veszíthet többet a vitán az ukrán fél, mint az amerikai. Ennek ellenére nem tartja kizártnak egy megállapodás aláírását. Megemlítette a mindkét felet érintő kritikákat, valamint arról is írt, hogy mennyi idő alatt látszana az amerikai támogatás hiánya.

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója közösségi oldalán véleményezte a pénteki Trump−Zelenszkij találkozó tanulságait. Posztjában közölte, hogy „példátlan helyzetet” produkált a két vezető, amely „minden kétséget kizáróan bevonul a nemzetközi diplomáciai történelembe”.

A szakértő megjegyzi, hogy mindkét oldalt számon kérték a kritikusok, az amerikai elnököt azzal vádolták, hogy szándékosan lehetetlen helyzetbe hozta Zelenszkijt az amerikai lakosság és a kamerák előtt, míg az ukrán elnök sokak szerint tiszteletlen volt, „benézte a helyzetet, amelyben volt”, és ez Donald Trumppal szemben kontraproduktív volt.

Bendarzsevszkij Anton úgy véli, hogy ugyan mindkét álláspont érthető, de teljes mértékben egyikkel sem ért egyet. Akár újabb fordulópont is jöhet a tárgyalást követően. Az amerikai oldalt ért vádakat a Fehér Ház forrásai cáfolták, hiszen Washington érdeke volt a ritkaföldfémekről szóló megállapodás aláírása, melyre már mindent előkészítettek.

A helyzetet a sajtó sem könnyítette meg, írja az elemzésben, mert Zelenszkijt ismét arról kérdezgették, miért nem öltönyt vett fel a találkozóra, valamint J. D. Vance is közbeszólt a két elnök beszélgetésébe, amellyel provokálta az ukrán államfőt. Ennek azonban felült Zelenszkij, aki kioktatta az alelnököt arról, hogy Putyinnak nem lehet hinni, és utazzon el Ukrajnába, mielőtt beszélne. Donald Trump pedig megvédte alelnökét a vita hevében.

Bendarzsevszkij Anton hozzátette, hogy ezzel az ukrán fél járt rosszabbul, mert Zelenszkijnek van szüksége Washington támogatására, és nem fordítva, ezért Donald Trump bármikor megszakíthatja a tárgyalást. A szakértő itt feltette a kérdést, hogy folytatódhat-e így az együttműködés, közelebb került-e a világ a békekötéshez, melyre válaszul azt írta, hogy esetlegesen az amerikai fél megenyhül és aláírja a megállapodást, erre viszont kicsi az esély, de nem lehetetlen.

Kiemelte még, amennyiben megszűnne az amerikai támogatás, azt hat hónaptól nagyjából egy évig terjedő idő alatt válik érezhetővé a fronton. A leglátványosabb problémát a Starlink-rendszer és az amerikai hírszerzés hiánya okozná, melyet még Ukrajna európai partnerei se tudnák megoldani. Eközben utóbbiak morális támogatáson túl fegyverekkel aligha tudják már segíteni Kijevet, ezért nem pótolható az amerikai támogatás − vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet igazgatója.

Az orosz–ukrán háború eseményeit vasárnap is percről percre követi az Index, a legfrissebb hírekről ide kattintva tájékozódhat.

Rovatok