Szakértők szerint Mianmarban a pénteki földrengés áldozatainak száma meghaladhatja a tízezret, miközben a mentőcsapatok elkeseredett küzdelmet folytatnak a túlélők felkutatásáért. A műveleteket nehezíti az ország polgárháborús helyzete, valamint komoly nehézségek alakultak ki az egészségügyi ellátásban is.
A pénteki 7,7-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma Mianmarban szakértők szerint meghaladhatja a tízezret – közölte a Sky News vasárnap. Jelenleg a halálos áldozatok száma 1700 főre becsülhető, további 3400 személy megsérült, és 300 ember eltűnt a helyi katonai vezetés adatai szerint.
A mianmari földrengés az ország katonai kormánya szerint az elmúlt évszázad egyik legerősebb rengése volt. A mentőcsapatoknak már sikerült bejutniuk a katasztrófa által leginkább sújtott területre, de további akadályokat jelentenek a megrongálódott utak, a leomlott hidak, a rossz kommunikáció és a polgárháború körülményei.
Az Amerikai Földtani Szolgálat előrejelző modellje szerint a halálos áldozatok száma várhatóan több ezerre emelkedik, és elérheti a tízezret. A pénzügyi veszteségek meghaladhatják az ország éves gazdasági teljesítményét.
A katasztrófa a szomszédos Thaiföldet is megrázta, a fővárosban, Bangkokban 18 ember halt meg, köztük 11 személy akkor, amikor egy építés alatt álló felhőkarcoló összeomlott. Információk szerint 76 embert eltűnt, feltételezhetően a romok alatt rekedtek. A kínai állami média szerint tizenkét kínai állampolgár van a sérültek között.
India, Kína és Thaiföld a szomszédos országok közül segélyszállítmányokat és mentőcsapatokat küldött Mianmarba. Az Egyesült Királyság kormánya 10 millió font értékű csomagot jelentett be a mianmari lakosság támogatására a földrengést követően.
Az ENSZ Titkárságához tartozó Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szombaton kiadta első jelentését a földrengés utáni segélyezési erőfeszítésekről, amelyben megállapítják, hogy Mianmarban számos egészségügyi létesítmény súlyosan megrongálódott, vagy megsemmisült.
Az orvosi felszerelések súlyos hiánya akadályozza a válaszlépéseket, beleértve a traumakészleteket, a vérzsákokat, az érzéstelenítőket, a segédeszközöket, az alapvető gyógyszereket és sátrakat az egészségügyi dolgozók számára
– olvasható az ENSZ jelentésében.
A mianmari polgárháborúban a katasztrófát követően a kormányerők elvesztették az ellenőrzést az ország nagy része felett, sok helyen veszélyes vagy lehetetlen a bejutás a segélyszervezetek számára. Az ENSZ szerint a harcok miatt több mint hárommillió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni, és közel húszmillióan szorulnak segítségre.
(Borítókép: Emberek egy összeomlott épület mellet Mandalayban, Mianmarban 2025. március 30-án. Fotó: Stringer / Reuters)