Jun Szogjol április 4-i menesztése után kiírták az előrehozott választást Dél-Koreában. Han Dokszu megbízott államfő jelentette be kedden a voksolás dátumát, amelyet az alkotmány értelmében hatvan napon belül kell az elnöki poszt megüresedésétől számítva megtartani. A kampány május 12-én kezdődik, és az ellenzék vezetője a választás legnagyobb esélyese.
Dél-Koreában június 3-án tartják meg az előrehozott elnökválasztást, amelyre Jun Szogjol államfő elmozdítása miatt van szükség − jelentette be kedden Han Dokszu miniszterelnök, aki ideiglenesen az elnöki teendőket is ellátja.
A kormányfő az érintett kormányhivatalok és a választási bizottság szoros együttműködését sürgette annak érdekében, „hogy a választás minden eddiginél tisztességesebb és átláthatóbb legyen”.
Őszintén elnézést kérek, amiért az elmúlt négy hónapban zavart és aggodalmat okoztam az embereknek, és amiért az elnöki tisztség megüresedésének sajnálatos helyzetével kell szembenéznünk
− mondta Han Dokszu megbízott elnök az ülésen, majd hozzátette, hogy „most gyorsan ki kell gyógyulnunk a sebekből és az utóhatásokból, és a nemzet energiáját arra kell fordítanunk, hogy a Koreai Köztársaságot felfelé és előrelendítse”.
Az alkotmány értelmében az országnak 60 napon belül új választásokat kell tartania, miután az elnöki poszt megüresedett. Amikor Pak Gunhje volt elnököt 2017. március 10-én eltávolították hivatalából, az előrehozott választásokat is pontosan 60 nappal később, május 9-én tartották meg − írta a Yonhap dél-koreai állami hírügynökség.
A kampány várhatóan május 12-én kezdődik. Az első közvélemény-kutatási eredmények szerint a választás legnagyobb esélyesének I Dzsemjongot, az ellenzéki Demokrata Párt korábbi vezetőjét tartják, aki a 2022-es elnökválasztáson csak hajszállal maradt alul Jun Szogjollal szemben.
A súlyos belpolitikai válság azzal kezdődött, hogy Jun Szogjol december 3-án szükségállapotot hirdetett ki arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát megbénító, „szégyentelenül Észak-Korea-barát, államellenes erőket”. A szükségállapot azonban mindössze néhány óráig tartott, mert a parlament megszavazta annak feloldását, majd az elnök elleni alkotmányos vádemelési eljárást is, amelynek során Junt felfüggesztették.
Az államfőt végül az alkotmányos hatáskörök megsértése és politikai válság kirobbantása miatt április 4-én menesztette az alkotmánybíróság. Az új elnök megválasztása után azonnal elfoglalja hivatalát.