Index Vakbarát Hírportál

A lengyelek is szigorítanak a száj- és körömfájás miatt

2025. április 19., szombat 11:33

Lengyelország Szlovákiát érintő korlátozásokat vezet be a ragadós száj- és körömfájás átterjedésének megelőzése érdekében. Szigorúan ellenőrzik a két ország határain áthaladó szállítmányokat.

A szigorított korlátozások értelmében a Lengyelország Szilézia nevű régiójában található határátkelőhelyeken egyáltalán nem haladhat majd át olyan jármű, amely élő, Szlovákiában tenyésztett párosujjú patásokat szállít, de olyan sem, amelynek rakománya valamilyen formában magában hordozhatja a rendkívül könnyen terjedő fertőzést – írja a Paraméter.

A lengyel kormány először április elején szigorította az ellenőrzéseket a Szlovákiával, Csehországgal és Németországgal közös határszakaszokon, a három országból érkező szállítmányokat kivétel nélkül ellenőrizték.

Mint ismert, a száj- és körömfájás járvány március elején jelent meg Magyarországon Győr-Moson-Sopron vármegyében, egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, majd nem sokkal később Levélen már mintegy 3000 szarvasmarhát kellett leölni, a tetemeket Bábolnán ásták el. Emiatt több ország betiltotta a magyar hús- és tejtermékek importját. Március második felében Szlovákiában is azonosították a száj- és körömfájást. 

Ezzel párhuzamosan Dunakilitin és Darnózselin is megjelent a vírus, ezért 3500 állat leölését rendelték el. Jánossomorján közben több százan tiltakoztak, hogy a tetemeket ne a város közelében található szeméttelepen földeljék el, a helyi összefogás végül elérte a célját. A járvány megfékezésének érdekében Ausztria május 20-ig több Magyarországgal közös határátkelőt is lezárt.

Legutóbb április 17-én, Rábapordányon jelent meg a vírus. A település polgármestere, Visy László elmondta, hogy a helyi Mezőgazdasági Zrt. szarvasmarhatelepén merült fel a fertőzés gyanúja, egy tehén mutatta a megbetegedés jellegzetes tüneteit, ezért rendelték el az azonnal tesztelést.

Rovatok