11 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott Törökországban egy svéd újságíró Erdogan elnök megsértése miatt. A férfit emellett terrorszervezethez való tartozással vádolják, amiért akár 9 év börtönt is kaphat.
Joakim Medint, a Dagens ETC című svéd lap munkatársát március 27-én vették őrizetbe az isztambuli repülőtéren, amikor a Törökországot sújtó tömegtüntetésekről érkezett tudósítani. A férfit az elnök megsértése és terrorszervezethez való tartozással vádolták, majd egy nappal később bebörtönözték az isztambuli Silivri börtönben – írja a The Guardian.
Miután Medin 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a bíró elrendelte a szabadon bocsátását – közölte a tudósító és az őt védő török jogvédő szervezet, az MLSA. A második vádpont miatt azonban továbbra is bent tartják, de még a tárgyalás időpontját sem tűzték ki.
Az ügyészek szerint Medin 2023 januárjában részt vett egy stockholmi tüntetésen, ahol a tüntetők Erdogan képmását felakasztották. Ez a képmás hónapokkal később újra megjelent egy LMBTQ-zászlót tartva egy kurd aktivista kocsiján, a stockholmi Pride-felvonuláson.
A vádirat szerint, amit elmondása szerint Medin nem látott, a sértő képeket több, általa az interneten közzétett cikk illusztrációjához használta. Bár linkeket tett fel olyan cikkekre, amelyeket Svédország NATO-csatlakozásáról írt – ezt Törökország eredetileg blokkolt –, azt mondta, hogy nem ő a felelős a fotók kiválasztásáért.
Nem sértegettem az elnököt. Engem bíztak meg a cikk megírásával. A fotót a szerkesztők választották ki, én csak a munkámat végeztem
– mondta, és kérte, hogy engedjék szabadon, hogy visszatérhessen feleségéhez, aki hét hónapos terhes első gyermekükkel.
„Medinnek nincs indítéka arra, hogy tudatosan és szándékosan sértegesse az elnököt. A NATO-folyamat létfontosságú volt Svédország számára, mert egy orosz támadás volt napirenden; ügyfelem erről a folyamatról számolt be. Semmi köze a fotókhoz, ő csak megosztotta a híreket. Ügyfelem felmentését követelem” – mondta Veysel Ok, az újságíró ügyvédje a bíróságnak.
A lap megjegyzi, hogy tizenévesektől kezdve újságírókon át egy volt Miss Törökországig, rengeteg embert vádoltak meg az elnök megsértésével, amit gyakran alkalmaznak az ellenvélemények elfojtására.
Amennyiben Medint a terrorszervezethez való tartozás vádja miatt elítélik, akár kilenc év börtönbüntetést is kaphat.
Több tucat ember, köztük újságírók jelentek meg pénteken egy isztambuli bíróság előtt, akiket azzal vádolnak, hogy tiltott tüntetéseken vettek részt, és nem engedelmeskedtek a rendőrség felszólításának, hogy oszoljanak. A kormányellenes tüntetések a város ellenzéki polgármestere, Ekrem Imamoglu bebörtönzése miatt törtek ki.
Összesen 189 vádlott, többségükben egyetemi hallgatók kezdték meg a védekezést a tiltott tüntetéseken való részvétel és a feloszlatásra vonatkozó felszólítás be nem tartása vádjával. Néhányukat még fegyverviseléssel is megvádolták.