Index Vakbarát Hírportál

Vlagyimir Putyin: Oroszország nukleáris fegyverek nélkül is be tudja fejezni az ukrajnai háborút

2025. május 4., vasárnap 13:23

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint országa nukleáris fegyverek bevetése nélkül is be tudja fejezni az ukrajnai háborút. Az államfő bízik abban, hogy nem kell alkalmazni az atomfegyvereket, hiába akarták erre rávenni az orosz erőket. Emellett úgy véli, hogy a hadsereg véghez tudja vinni azt, amit Ukrajnában elkezdett 2022-ben. Hozzátette, hogy békét kell kötni az Oroszországban élő ukránokkal, emellett Moszkva 2014-ben azért annektálta a Krímet, hogy a félsziget népét ne szakítsák ketté.

Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges hadműveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami tévé (VGTRK) újságíróival folytatott beszélgetésben.

A Szaida Medvegyeva és Pavel Zarubin által készített Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben elhangzottak egyes részleteit a Telegramon tették közzé vasárnap – számolt be róla az MTI.

„Provokálni akartak minket, azt akarták, hogy hibázzunk” – mondta az orosz elnök. „Nem volt szükség annak a fegyvernek a használatára, amit az imént említett. Remélem, nem is lesz rá szükség” – fogalmazott a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatban.

Elég erőnk és eszközünk van ahhoz, hogy amit 2022-ben elkezdtünk, azt logikusan befejezzük, és olyan eredménnyel, amilyenre Oroszországnak szüksége van

– tette hozzá az orosz elnök.

Pavel Zarubin kérdésére válaszolva, miszerint lehetséges-e a jövőben a megbékélés az ország ukrán lakosaival, Vlagyimir Putyin azt mondta: a megbékélés elkerülhetetlen és csak idő kérdése.

A Krím népességének kettéosztását akarta megakadályozni az orosz vezetés 2014-ben

Az orosz elnök szerint Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.

„2014-ben egyszerűen arra kényszerültünk, hogy meghozzuk a döntést a krími és a szevasztopoli lakosok támogatásáról. Mert a másfajta magatartás azt jelentette volna, hogy kitesszük őket az elszakadásnak” – hangsúlyozta. „Abból indultam ki, hogy ez természetesen az ismert súlyos nehézségekkel járna. Így is lett – 2014-ben azonnal szankciókat vezettek be.” Hozzáfűzte: „Úgy gondolom, helyesen tettük, amit akkor tettünk” – jelentette ki.

Ráadásul Oroszország gazdasága azóta csak erősödött – jegyezte meg. „2014 óta olyan nagyot ugrottunk, köszönhetően azoknak a szankcióknak, amelyeket a nyugati országok a krími események után hoztak Oroszország ellen” – mutatott rá az orosz államfő.

Vlagyimir Putyin nemrég háromnapos tűzszünetet hirdetett május 8. és 10. között a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából. Április végén Donald Trump amerikai elnök is tűzszünetre szólította fel a Kremlt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy reagált erre, hogy „Kijevnek nem ideiglenes fegyverszünetre van szüksége egy moszkvai parádé kedvéért, hanem legalább 30 napos teljes és azonnali tűzszünetre”.

Az orosz–ukrán háborút az Index percről percre frissülő hírfolyamban követi, a konfliktus aktuális eseményeit itt olvashatja.

(Borítókép:  Vlagyimir Putyin 2025. április 29-én. Fotó: Mikhail Metzel / Sputnik / Reuters) 

Rovatok