Index Vakbarát Hírportál

A száj- és körömfájás terjedése miatt zárva maradnak a kisebb határátkelők a magyar–szlovák határon

2025. május 7., szerda 16:00

A szlovák kormány a szerdai ülésén elfogadta a határellenőrzések meghosszabbítására vonatkozó rendeletet, ami azt jelenti, hogy továbbra is lezárva maradnak a kisebb határátkelők a Magyarországgal és Ausztriával közös határon.

Szlovákiában március második felében azonosították a száj- és körömfájás vírust, ami Robert Fico miniszterelnök szerint Magyarországról terjedt át. A szlovákok március végétől rendszeresen fertőtlenítenek a határátkelőkön, majd április elején a kisebb átkelőket lezárták.

A szlovák kormány első körben május 7-ig hirdette ki a határzárat, most azonban július 7-ig meghosszabbították a szigorításokat.

Tekintettel arra, hogy a szarvasmarhákat érintő, rendkívül fertőző és gyorsan terjedő, lázat okozó száj- és körömfájás vírusa Magyarországon továbbra is több helyen jelen van, és ennek eredményeként a fertőzés Szlovákiába is átterjedt, folytatni kell az intézkedések betartását a további terjedés megakadályozása érdekében

– olvasható a rendelet egy része az Új Szó című felvidéki lapban.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy továbbra is lezárva marad 16 átkelő a magyarországi határvonalon.

A száj- és körömfájás terjedésének megállítása érdekében mindkét országban több ezer szarvasmarhát kellett már leölni. A járvány átírhatja az állattenyésztés idei évét, sokat bukhat a magyar gazdaság.

Rovatok