Több mint 7500 embert menekítettek ki péntek óta Buenos Aires argentínai tartomány különböző városaiban, miután az elmúlt napok heves esőzései miatt áradások keletkeztek.
A májusi helyi normális érték csaknem ötszörösét kitevő esőzések miatt folyók és árkok áradtak ki, fél tucat főutat elvágva és földeket elárasztva a sík területen – írja az MTI. A víz a főváros, Buenos Aires külvárosában is elárasztotta az utcákat.
A tartomány hivatalos közleménye szerint több mint 3100 embert ideiglenesen elköltöztettek otthonából, és „evakuációs központokban” helyeztek el, emellett 4400 lakos az elöntött területekről menekült el, vagy mentették ki.
A tartományi kormány bejelentette, hogy mintegy 300 tűzoltót, polgári védelmi és rendőrségi alkalmazottat vetettek be, akiket csónakokkal, felfújható csónakokkal és kajakokkal támogattak. Egyes területek továbbra is megközelíthetetlenek.
A lezárt autópályák között volt a 9-es nemzeti út, Argentína egyik legfontosabb, a fővárost a bolíviai határral összekötő, Zárate és Campana településen áthaladó útja, ahol több teherautó és autóbusz elakadt.
Javier Alonso, a tartomány biztonsági minisztere a kormányzóval közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy „az elmúlt három napban több mint 400 milliméter eső esett”, és további csapadék várható. Hozzátette: a lehullott eső már meghaladta a március elején a Buenos Airestől 600 kilométerre délre fekvő Bahía Blancában mért mennyiséget, ahol az áradások 18 ember halálát okozták.