Bár nem tartozik szorosan az uniós politikához, de szocialista nőként biztos határozott véleménye van arról, hogy Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-elnököt, és potenciális francia szocialista elnökjelöltet nemi erőszak vádjával letartóztatták.

Jelen pillanatban sajnos a két ott jelen lévő embert kivéve senki nem tudhatja pontosan, mi történt New Yorkban, így akár provokációról is lehet szó. Sőt, mivel karizmatikus figuráról van szó, nyilvánvalóan elindult az öklözés, hogy ki legyen utána a következő vezető. Strauss-Kahn elképesztően népszerű, és bukásával most sokak ügyét előrelendíthette. Én a vizsgálat lezárulta után alakítom ki végső álláspontomat az ügyben: míg kétséget kizáróan be nem bizonyosodik valaki bűnössége, én ártatlannak tekintem. De mindenképpen felelősségteljes gondolkodásra vall, hogy a kétségek felmerülésekor már lemondott Dominique Strauss-Kahn.

Az AKCS-országok és az EU 21. közös parlamenti közgyűlésén múlt héten az uniós elnökség képviselőjéhez, Martonyi Jánoshoz intézett kérdések között többségben voltak a migrációs szabályzásokkal kapcsolatos problémák. Többen aggodalmukat fejezték ki a schengeni határrendészeti rendszer fellazítása miatt, vagyis hogy az olasz-francia határon és Dániában is részben visszaállt a korábban megszüntetett határvizsgálat.

A miniszter úr válaszában nagyon pontosan fogalmazott: ez egy stabil alapokon nyugvó rendszer, amit azonban számos, egyébként nem szélsőséges erő elkezdett szélsőséges módon kritizálni. Ez egy életveszélyes játék, az egész uniós konstrukció veszélybe kerül. Én elképzelhetetlennek tartom azt, hogy újból a bezárkózás politikája kerekedjen felül.

Az Európai Parlamentnek kulcsszerepet kell játszania abban, hogy valóban békés rendezésre kerüljön sor. Az Európai Szocialisták Pártja is éppen azért kritizálta a francia-olasz határrendészeti kezdeményezést, mivel úgy gondoltuk, hogy Sarkozy és Berlusconi az ügyben nem egyeztetett elég korrekt módon az uniós szervekkel.  Ez egy populista törekvés, mely a bevándorlókkal való riogatáson alapul. Ez nem megoldás, hanem egyszerű félelemkeltés. Ha Magyarországról 1956 után 200 000 ember ment el nem okozva jelentős fennakadást, és most 30 000 ember miatt teszik kockára az egységes uniós határrendszert, akkor erre csak azt tudom mondani, hogy nevetséges.

A migráció kérdésében amúgy egységes a szocialista frakció?

Egységes abban, hogy teljesen új alapokra kell helyezni a menekültügyi kérdéseket és egységes migrációs politikát kell kialakítani. Ennek azonban nem azon kell alapulnia, hogy mind a külső-, mind a belső határokat lezárjuk, hanem hogy hatékonyabban reagálunk a migrációs hullámra. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy valójában 34 ezer menekültről van szó. Ez nem olyan nagy szám. Ha elosztjuk az országok között, akkor mindenhová jut 1200 ember. Tehát úgy gondolom, ennek a mostani menekültügyi problémának egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. De annyiban igaza van a migráció miatt háborgóknak, hogy a határrendészetben is szükség lenne a közös felelősségvállalásra, azaz minden tagállamot be kéne vonni a schengeni határok ellenőrzésébe, a határok fenntartásába.

Ez a közös felelősségvállalás eredményezhet egy kvótarendszeren alapuló bevándorlási politikát?

Adott esetben jónak tartanám, ha minden ország részt venne a menekültkérdés megoldásában, de az Európai Unió egyik alapértéke az emberek szabad mozgása, ezért nem szerencsés az emberek adott országban való tartására törekedni. De van itt egy másik fontos szempont. Európának világosan el kell tudnia mondani, hogy azok, akik az Unióba jönnek, egyáltalán nem biztos, hogy megélhetést és lehetőségeket találnak nálunk. A mi szempontunkból is jobb, ha otthonaikban teremtünk munkahelyeket nekik. Ez egyfelől kiválthatja a segélyeket, másfelől pedig otthon tarthatja a gazdasági okokból menekülni készülő embereket.

Ebbe az otthontartási paradigmába illik Orbán Viktor soros uniós elnökként felvetett Új Marshall-terve is, melynek keretében az EU egy átfogó újjáépítési csomaggal segítene az észak-afrikai országokon. Szóba került már ez a – részleteiben egyébként még nem ismertetett – tervezet az Európai Parlamentben is?

Nem, az Európai Parlamentben nem került szóba. Szokása szerint a miniszterelnök úr egy fontos szimbolikus bejelentést tett, ami azonban sokkal inkább egy politikai szándéknyilatkozat, mint konkrét cselekvési terv. Talán azzal lehetett volna valódi súlyt kölcsönözni a kijelentésnek, ha a tervet belevette volna az elnökségi programba.

Az EU külpolitikájának új kihívást jelentenek a közel-keleti országok közelmúltban megerősödött demokratikus mozgalmai a tunéziai népfelkeléstől kezdve a líbiai polgárháborún át a szíriai demonstrációkig. Az Európai Parlament ebben az egyelőre beláthatatlan folyamatban a változások katalizátora vagy a szembenálló felek közti közvetítő akar lenni?

Meggyőződéssel vallom, hogy az Európai Parlament legfontosabb szerepe a demokratikus katalizátor- és támogató szerep. Ugyanakkor tény, hogy az Unió egyelőre még nem találja a megoldást a tagállamok álláspontjai közti különbségek feloldására.

Milyen segítséget tud és kíván nyújtani a Parlament a közel-keleti demokratikus erőknek? Esetleg hasonló pénzügyi- és politikai támogatást, mint amit az Egyesült Államok szokott nyújtani egyes demokratikus ellenzéki csoportoknak?

Először is meg kell vizsgálni, hogy a folyamat milyen irányba megy, tehát egy adott rezsim ellenzéke azon túl, hogy ellenzéki, vajon azonos értékrendet vall-e az Európai Unió tagállamaival, tehát egyet tudunk-e érteni hosszútávon azokkal a célkitűzésekkel, melyeket az ellenzéki erő képvisel. Ugyanis fennáll az a veszély, hogy néhány helyen szélsőséges irányba fordulhatnak az egyébként jogos demokratikus követelésekkel fellépő politikai erők. De a gyorsaság is fontos, gyorsan kell lépni, mert akkor nem fordulhat elő, hogy az egyik tagállam másként lép, mint az Unió egésze.

Az információs technológia fejlődésének köszönhetően ma már szinte napok alatt megtörténhet egy komplett rendszerváltás. Ön szerint képes lesz az Európai Parlament az ilyen gyors lefolyású eseményekre kellő időben meghozni a kellő választ?

Hát igen, ma az internetnek köszönhetően minden elképesztően felgyorsult, a politika sokkal gyorsabban alakul, mint akár egy éve is. A pillanatok alatt szerveződő Facebook-csoportok világa új kihívást jelent nekünk, és talán az arab forradalmak jelentik annak a próbakövét, hogy képesek vagyunk-e hatékony és tisztességes választ adni egy naponta változó politikai folyamatra is. És ez nem csak Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai EP-főképviselő, hanem az egész mögötte álló csapat felelőssége. Itt minden intézménynek fel kell ismerni, hogy nagyon súlyos árat fizethet Európa, ha egy ilyen súlyú ügyben nem lép a kellő időben. Igenis tudomásul kell venni, hogy adott esetben össze lehet, és össze is kell hívni a rendkívüli csúcstalálkozókat, vagy a rendkívüli külügyminiszteri értekezleteket. Ez egy felgyorsult világ, és ehhez a felgyorsult világhoz kell igazodnia a nagy testű, és esetenként valóban nehezen mozduló Európai Uniónak is.

Az AKCS-EP közgyűlés napirendjének szintén fontos kérdése volt az elefántcsontparti konfliktus kezelése. Az Unió a demokratikusan megválasztott Alassane Ouattarát támogatta az országát polgárháborúba, polgárait szegénységbe sodró korábbi elnökkel, Laurent Gbagbóval szemben. De független jelentések szerint mindkét fél erői elkövethettek az emberi jogokba ütköző bűncselekményeket – a hírek tömeges kivégzésekről, a civil lakosság ágyúzásáról és nemi erőszakról is tudósítanak. Mit gondol, ebben az esetben hogyan kell eljárnia az Európai Parlamentnek, melynek egyik fő profilja az emberi jogok feletti őrködés?

A közgyűlésen az elefántcsontparti képviselő is úgy ítélte meg, hogy a konfliktus rendezésében nagyon fontos volt az Európai Unió intézményeinek a támogatása. Az előttünk álló feladatokban a Bizottság és a Külügyi Szolgálat között teljes az egyetértés: el kell számoltatni a jogsértések felelőseit és le kell fegyverezni a civil lakosságot. De a lakosság minimális életkörülményeinek fenntartása is sürgető kérdés, ezért 70 millió euró azonnali segélyt küldünk. Ezen kívül április 12-én a Bizottság egy újabb, 180 millió eurós támogatási keret folyósítását is megkezdte.

Az elefántcsontparti konfliktusban is tapasztalható volt az, hogy a térségben volt gyarmattartóként érdekelt Franciaország és az Európai Unió egymástól függetlenül tevékenykedett. Mikor szűnnek meg végre ezek a párhuzamosságok, és ezen a téren mit tud tenni az EP?

Az Unió új külügyi struktúrájának kialakításával pont ezen párhuzamosságok felszámolását céloztuk meg. A folyamat jelenleg is zajlik, és nagyon bízom abban, hogy az afrikai országokkal kapcsolatban hamarosan lehet majd teljesen egységes európai fellépésről beszélni. De külpolitikai kérdésekben az EP feladata az, hogy a külügyi főképviselőt kérdésekkel és javaslatokkal "zaklassuk", és a jogszabályban előírt évi két alkalommal beszámoltassuk a folyamatban lévő ügyekről.

De Ön szerint mikor számíthatunk az Unió tényleges egységére a külpolitikai cselekvés területén?

Van egy világos menetrend, amit követni kell. Pontosan lehet tudni, milyen következményekkel jár az, hogy ha nem kellő hatékonysággal, eréllyel és sebességgel lép fel adott esetben az európai uniós intézményrendszer. De nagyon őszinte leszek: másfél év kellett ahhoz is, hogy az Európai Külügyi Szolgálat felálljon, ezért én nagyon fogok örülni annak, ha a ciklus végére lesz egy olyan tisztességesen működő rendszer, amit a következő ciklusban már teljesen akcióképes.