Index Vakbarát Hírportál

Több mint kétezer órát ülésezett az Európai Parlament

2014. április 16., szerda 10:49

Csütörtökön tartja utolsó strasbourgi plenáris ülésnapját a 2009-ben megválasztott Európai Parlament és az uniós törvényhozás sajtószolgálata ez alkalomból összegyűjtötte ennek a ciklusnak a legfontosabb számait.

Az összeállításból kiderül, hogy a parlament 2009 júliusától idén áprilisig összesen 76 plenáris ülést tartott, amely mindent egybevetve 2150 óra ülésezést tett ki, ezek közül 27 volt olyan ünnepélyes ülés, amelyen valamilyen díszvendég, például államfő szólalt fel – írja az MTI.

Az adatok március végéig tartalmazzák a szavazások kimutatásait, ezek szerint pedig az EP-képviselőknek 22 403 lehetőségük volt, hogy szavazhassanak, az EP által elfogadandó jogszabályokhoz pedig összesen 45 ezer módosító javaslatot nyújtottak be az elmúlt öt évben.

A most záruló ciklusban összesen 970 uniós jogszabályt fogadott el, és emellett további 1754 esetben szavazott meg olyan dokumentumot, amely nem valamilyen jogszabállyal volt kapcsolatos, hanem az Európai Parlament állásfoglalását jelentette valamilyen ügyben.

Hogy még is milyenek ezek a törvények? Számos területen Brüsszelben és Strasbourgban születnek a mindennapi életünket befolyásoló döntések – az EUrologus összeszedte a legfontosabbakat.

Rovatok