Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a francia jobbközép vezetője

2014. május 27., kedd 13:30

Lemond tisztségéről június 15-én Jean-Francois Copé, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) vezetője – írja az MTI.

Helyét az előre hozott októberi pártkongresszusig egy kollektív vezetés veszi át, amely három volt miniszterelnökből (Alain Juppé, Jean-Pierre Raffarin és Francois Fillon) áll – jelentette be keddi ülése után a pártvezetés.

Sarkozy embere

A vasárnapi európai parlamenti választások után, amelyen a Franciaországban történelmi győzelmet aratott szélsőjobboldali Nemzeti Front maga mögé szorította a 20 százalékot kapott UMP-t, az 50 éves Copé távozása elkerülhetetlenné vált. A pártvezetőre hatalmas nyomás nehezedett a Nicolas Sarkozy volt államfő 2012-es elnökválasztási kampányának állítólagos túlszámlázása ügyében kirobbant botrány miatt.

A jelenleg ellenzékben lévő UMP 2002-ben alakult meg, elnöke sokáig Nicolas Sarkozy előző államfő volt. Elnökválasztási veresége után azonban visszavonult a politikától, s a párt élére 2012 novemberében a tagok Copét választották meg, aki a mai napig Sarkozy egyik leghűségesebb emberének számít. A tisztségért Francois Fillon volt kormányfő is indult a választáson, amelynek eredménye azóta is vitatott, ugyanis Fillon csalással vádolta meg Copét. A két politikus között - akik nem titkolják elnöki ambícióikat - azóta nyílt háború folyik a jobboldal vezető szerepéért.

Párton belüli leszámolás

Az eredetileg az EP-választások eredményei tanulságainak levonására kedden összehívott pártvezetői értekezlet feszült hangulatú válságtanácskozássá alakult át, miután hétfő délután a párt egyik vezetője beismerte: az UMP a 2012-es elnökválasztás alatt 10 millió eurós (3 milliárd forintos) értékben a Jean-Francois Copéhoz közelálló személyek által alapított Bygmalion nevű kommunikációs vállalkozás leányvállalatától kapott hamis számlákkal fedezte a törvényben a kampányköltségekre engedélyezett összeget meghaladó költekezést.

A választási vereség kiértékelése így gyakorlatilag a párton belüli leszámolássá alakult át. Az ügyben egyébként az ügyészség pénz- és adóügyi szabálysértések és korrupció elleni részlege egy sajtóértesülés alapján már márciusban hűtlen kezelés és bizalommal való visszaélés gyanújával vizsgálatot rendelt el, de akkor a párton belül mindenki tagadta a most beismert vádakat.

A Bygmalion ügyvédje hétfő este a pártra hárított minden felelősséget, azt állítva, hogy a cég nem akart túlszámlázni, de köteles volt a hamis számlákat kiállítani. Azóta az UMP-n belül folyik az egymásra mutogatás, de a botrány leginkább Sarkozy esetleges politikai visszatérését nehezítheti a 2017-es elnökválasztás előtt. A volt államfő már más bírósági ügyekben is érintett.  

Rovatok